"Tele van a város szerelemmel, nem baj, ha egyedűl vagy (Rádió); de baj."
Vége már. Akartam, hogy véget érjen, túl sok volt immár a jóból. Azt reméltem, olyan lesz, mint a filmeken. Tűzijáték, rózsaszín felhő, kis kifli - nagy kifli, elutazni ketten Angliába.
Mindent nekiadtam volna. Az elején. A józan ész határai közt. Kevés volt? Meg lehet érteni. Kedves, kényszerű kompromisszumok után mosolyogva nyelni egy újabbat kiábrándító. Gombóc. Erről sem beszélünk. Egy kicsit rossz most, de elmúlik. Minek bontani szét? Lesz még rosszabb. Mikor az álom is védekezni kezd.
Szétszórt ruhák, a falánk, első éjszaka első csalódásai. Abonett és császármorzsa. Kétféle nézőpont, eltérő emlékek. Csodálatos volt - bizonygatni célszerű. Egy percre besütött a nap.
Közös fogmosópohár (a borotva nem!), száradó fehérneműk a kötélen. Randevúbugyi, nagymamabugyi. Élre hajtani. Élvezni. Meggyőzően állítani: rettentő mély és örök.
Milyen könnyen fordul át utálattá. Persze, pillanatokra csak. Eleinte. Pozícióharc. A részletekben a lényeg. Bevágott ajtók. Könnyes kibékülések. Fogadjuk meg, hogy. Ezután majd. Helyeselni. A lángoló szenvedély teszi? Hinni kell. Must be Fanni.
Vagy lassan, megbízhatóan rohad el minden. Nem a megszokás miatt. A kiszámíthatóság gyönyörködtet. Kimondatlanul. Idegesítő ismétlődéseket hallgatni fáj. Tanácsadóktól és slágerekből felszedett mondatokra legyinteni. Újrakezdeni. Szilveszter éj, színesre festett felhők, virsli, mustár, sercli. Ezerdarabos kirakó ajándékba. Mitől nem lehet ezt összerakni?
Süteménymorzsák, tea, két citrom. Az idő lassan elszivárog. Enni, inni, aludni és nézni az égre. Könyörögni. Minek? Minek? Azért a néhány pillanatért.
Átkozódni. Üzenetet hagyni. Várni. Felejteni. Time goes by honey.
Csalás nélkül szétnézni könnyedén. Bólogatni: hangaszálak. Hinni kár.
... élni volna jó.