Párizs, Harry’s Bar, üres asztalok, senki nem ül le, ez egy amerikai bár, a vendégek a pult körül tolonganak. A második sorból előbb-utóbb bekerülsz a belső körbe. A jobb karomat én is feltolom a bárpultra, könyöklésre pont jó magasság, nehezen fészkelem be magam, szemben a barátaim, ők balfelől támaszkodnak. Közelről látjuk egymást, izzadt arcok, kicsit megcsúszott smink. Gizivel egy kétszemélyes koktélt kérünk, kék lagúna, extra széles pohár, curacao-tengerben két narancskarika úszik, középen döfi át őket a szívószál, együtt iszunk, bugyogtatjuk is, mint a kisgyerekek. Egyre közelebb szorulok a mögöttem állóhoz, harsányan kiabál a barátaival, németek, persze, de hochdeutchot beszélnek, elkapok egy-két szót. Ha itt vagy, ki kell próbálnod a Bloody Mary-t, 1921-ban találta fel a híres bártender, Pete Petiot. Egy shaker-be vagy egyenesen egy nagy pohárba: jég, 6 csepp Worcester szósz, 3 csepp Tabasco, csipet só, csipet bors, fél citrom leve, 2 uncia vodka, feltölteni a poharat a legjobb minőségű paradicsomlével, és rá szigorúan semmi más, semmi rázás. A mögöttem álló is bladimérizik, a hátunk egyre jobban összeszorul, ahogy nő a tömeg. Véletlen, vagy mégsem? A hátával simogatja a hátamat. Aztán a kezével is. Hátranyúlok, az ujjaink összekulcsolódnak, igyekszünk felmérni egymás testét, háta rugalmas, feneke izmos. A cipőből kihúzom a ballábam, töri a sarkamat, a lábszárát simogatom a talpammal. Szövetnadrágban van, üzletember lehet, nem farmeros turista. Tartja a játékszabályokat, ő se néz hátra, nem tudja, ki lehetek, később az ágyban kérdezi meg, where are you from.