A lány felnyitotta az asztalon pihenő notebook fedelét és a sötét képernyőjére nézett. Láthatóan elégedett volt ahogy meglátta fiatal, csinos arcának félig sötét kontúrját visszatükröződni. Halk sóhajjal bekapcsolta a gépet, majd pár pillanat múlva, gyakorlott mozdulatokkal lépett be kedvenc közösségi oldalára.

Várt.

Alig néhány perc után diszkrét csengés jelezte, hogy üzenete érkezett. Izgatottan közelebb hajolt.

Lovag: Jó estét!
Reménykedő: Szia, már hiányoltalak! :)
Lovag: Dettó! Tegnap óta sok idő telt el...
Reménykedő: Jót beszélgettünk... ugye?
Lovag: Nagyon! Folytassuk? :)
Reménykedő: Ha Te is akarod, Lovagom!
Lovag: Hol is jártunk?
Reménykedő: Együtt sétáltunk a Mátrában... csak így... virtuálisan... nem emlékszel?
Lovag: Hát persze... én segítettelek át azon a vízmosáson. :)
Reménykedő: Magam is át tudtam volna menni... :p
Lovag: De azért együtt könnyebben ment... kettesben...
Reménykedő: Nagyon jó volt ott sétálni Veled!
Lovag: Mindennél jobb volt! A legcsodálatosabb! Köszönöm Neked!
Reménykedő: :)
Lovag: Tudod mi jutott eszembe?
Reménykedő: ?
Lovag: Ugyan még csak tegnap óta ismerlek...
Reménykedő: Ismersz?
Lovag: Hát... tegnap kezdünk el csetelni... úgy értem...
Reménykedő: Jaja
Lovag: Mi lenne, ha tényleg sétálni mennénk... Te meg én... Mondjuk holnap?

A lány, Reménykedő, ahogy saját magát elnevezte az internet arctalanságába burkolózva, döbbenten olvasta az ismeretlen Lovag szavait a képernyőn. Hirtelen mozdulattal lecsukta a számítógép fedelét, megszakítva evvel a korábban úgy várt beszélgetést.

Pár másodpercig tanácstalanul és hang nélkül nézett maga elé, majd elfordította a fejét és mindkét kezét maga mellé engedve egy határozott mozdulattal ellökte a tolókocsiját az asztaltól.