A lány (nevezzük Biankának) barna, teljesen átlagos, balerinacipős, nyáron zseblaptoppal szaladgálós huszonéves egyetemista. Épp siet, csak bekapni akart valami gyorskaját, ami mellett több órán keresztül klimatizált helyiségben netezhet az ötvenfokban kellős közepén (egy nagyméretű vállkendő és sísapka kíséretében). Egyből ideges, nem talál szabad helyet, de a wifit már zsigerből bejelzi. A gyorsétterem egyik asztalától feltápászkodott egy fiú, kissé kocka, de kedvesen átadta előmelegített székét és az eddig foglalt egyetlen konnektort. Bianka a napokban kezdett heves beszélgetésbe Bandi81-gyel (később már csak Gróf), aki kedves, megnyerő személyiségével magával ragadta (virtuális mélységekbe). Ez nála teljes jellemfejlődés, miután 4 évig csak ex-kedvese érdekelte. Szerelem volt első klikkelésre az új jelölttel, izzottak a billentyűzetek. Éjszakákba nyúlóan csetelés, napközben az elektronikus postaládák roskadoztak (és ragadtak össze szirupban úszó) leveleiktől. Teljes gőzzel készültek a személyes találkára. El sem hitték, hogy van ilyen: őket egymásnak teremtette az internet. Gróf úr és Szépszemű számolta a heteket, és a kitűzött időpontra koncentrált. A randevú pillanatáig heves esemes-csata zajlott a két éterszerelmes között. Hamburgerekben és sültkrumplikban volt mérhető egymás iránti kíváncsiságuk. A vonat beért. 11:25. Bandi gróf úr már a legszebb színű rózsával tündökölt a pályaudvaron. A lány a legjobb és legidegesebb formáját kölcsönözve várta az első pillanat utáni második pillanatot, bízván, hogy akkor onnantól hivatalosan egy párként töltik a napot, róják a köröket a pesti Duna-parton, a Margitszigeten, és mindenütt, ahová aznap gyalogosan, párral, a belvároson belül vezetett út. A tökéletes légyott csattanója lett, hogy mindketten rájöttek, két totálisan különböző, egymást még csak kicsit sem ismerő ember ült a kellemes olasz étteremben. Ott, a verőfényes aszfalton már a tökéletes fagyinak sem volt szerelemíze. A lány bohókás igazi énjét a kamionon elhaladó Elvis-imitátorok zaja ébresztette fel, nem a fiú mellett oldódott a nyári melegben. A felismerés pillanatától minden perc nyűglődés volt mindkettejüknek, próbáltak közeledni egymás felé, de beszélgetésük leginkább különböző síkokba tévedt. A lány nem tudta elképzelni sem az életét, sem a maradék 35 percét a ripityára tört porcelánlovag-képpel. Egy előbbi vonathoz kísérte a fiú, valami nagyon hülye indokra hivatkozva. A hosszas, már-már romantikus filmbe illő műkönnyes búcsúzás nem vont maga után további lehetőségeket, így egy plusz rózsával, és mínusz reménnyel a boldogságra, folytatta tovább a virtuális térhódítást egy csepp ketchuppal megízesítve.