Tőled nekem, nekem tőled. Veled, velem, értünk, érted, értem. Bolond vagy, bolond vagyok, bolondok voltunk, de ma már hülyeség lenne. Azt mondtad, több van bennünk, mint közöttünk. Huszonkettő voltam, huszonöt voltál, zene szólt, Joy Divison. Háttérben egy esküvő, ma talán már temetés. Részeg rokonok mosolyogtak a hideg leves felett, a sarokban valahol egy elhagyott nagymama énekelt. A túlélők már egyre kisebb számban kapaszkodtak poharukba, mikor megjött a taxim. Hajnal volt, de úgy tűnt, a nap ma valahol máshol kel fel. Már kétszer utaztam veled, és most is téged küldtek. Véletlenül. Véletlen volt? Arra emlékszem, hogy mondat közben elaludtam a hátsó ülésen, pedig nem is te beszéltél. Aztán haza vittél. Hogy miért jutott ez most eszembe? Nem tudom, de ne várd, hogy valami okosat írjak. Ezt a levelet még ketten olvassák, mielőtt neked tovább küldik. Ha találnak benne valamit, ami nem tetszik nekik, azt mondják, írjam át. Szerinted, tetszene nekik, ha leírnám az első esténket? Szerinted, vissza lehet azt egy levélben adni, amit mi éreztünk? Ez a levél már kétszer jött vissza. Azt mondják, nem követem az utasításokat, pedig ez nem igaz, csak rohadt nehéz. Harmadikra letiltanak, és akkor megint félévig nem írhatok. Vigyáznom kell. Megpróbálok felületes lenni, ezért arra kérlek, találd ki a kihúzott mondataimat. A teszteken egyébként egyre jobban teljesítek, és a kezelésekre is jobban reagálok. Azt mondják, a gondolataim a megengedett értékeken belül vannak, erről papírt is adtak, itt nem mindenkinek van ilyen. Sajnálom azt az estét. Hibáztam. Erről többet nem írhatok. Én már nem próbálom megérteni azt, amit tettem. Tőled sem várom el. Azért írok, hogy tudd, nincs okod félni tőlem. És nem csak azért, mert elutasították a kérelmemet. Megváltoztam. Ha találkoznál velem, meg sem ismernél. Csak egy lány lennék a sok közül. Valaki, aki mögötted áll a sorban, ha vásárolsz, valaki, aki a kedvenc kávézód egyik asztalánál rágyújt. Valaki, aki melletted állva, a zöldet várja egy zebránál. Egy senki. Ugyanaz, akit az utolsó hónapokban csináltál belőlem. Ugyanaz, akit megpróbáltál átverni, semmibe venni, akivel elhitetted, hogy szereted, aki elhitte, hogy szeret. Aki végig melletted volt, és aki megpróbálta nem észrevenni, hogy megcsalod a nővérével. Talán, ha nem szeretlek, nem fáj ennyire. Talán, ha nem hazudsz ilyen jól, még ma is élne. A doki azt mondta, hogy ez nem szerelem volt. Mert nem úgy kezeltelek, mint egy átlagos embert. Nem tudtam feldolgozni, hogy nem vagy tökéletes és ez okozta a dühömet. Nem hoztad a szintet, ahova én emeltelek. Én ezt azóta sem értem. Ezért nem is bánom, hogy elutasítottak. Már nem akarok kimenni. Olyan emberek közé, mint te. Sajnálom azt az estét. Hibáztam, hogy nem vettem észre, hogy a nővérem ül a kocsiban, és nem te. Úgy érzem, az elmúlt négy év során most álltam a legközelebb, hogy elküldjék a levelet. Tudom, hogy csak a munkájukat végzik. Nem tudom fél év alatt sikerül-e megértenem valamit. Nem tudom.