„Minden befejezés valaminek a kezdetét is jelentheti.
Ha becsukódik egy ajtó legyen erőd mindig egy új ablakot
kinyitani,mert fény és levegő nélkül nem lehet élni.”

Hemingway

Mindig élt bennem ez az idézet, értelmeztem és úgy véltem, hogy a problémák megoldódnak, a rossz emlékek elfelejtődnek, érdemes újra megpróbálni megtalálni az igaz szerelmet minden csalódás ellenére, új abalkot kell kinyitani, hogy fény áradjon be. Nem adtam fel, bíztam abban, hogy eljön majd az én hercegem, hisz jönnie kell. Sokáig éltem egyedül, voltak kapcsolataim, de mind zátonyra futottak, nem tudtam egyetlen férfi mellett sem igazán jól érezni magam, azt hittem, hogy már végleg egyedül maradok és akkor teljesen véletlenül találkoztam egy férfival. És milyen érdekes volt, talán a sors különös játéka, a szüleimnél találkoztunk a testvéremet tanította zongorázni.

Először amikor megpillantottam, arra gondoltam hogy igazán kedves, kellemes a hangja, amikor énekel, de nem reménykedtem semmiben, nem kezdtem el rá gondolni. Kedves és mosolygós volt. Olyan kellemes volt, ahogyan énekeltek a testvéremmel, hogy nem tudtam ellenállni és én is bekapcsolódtam. Együtt énekeltünk, igaz én kissé bátortalanul, de rámmosolygott és akkor úgy éreztem bátorságot önt belém, olyan megnyugtató volt a jelenléte. Különös belső kisugárzása egyszerűen elvarázsolt. Táncoltam egyet a testvéremmel, míg ő zongorázott, egy lágy és könnyed keringőt játszott, ekkor észrevettem, hogy folyamatosan figyel, talán én is megtetszettem neki. Majd elérkezett a búcsúzás pillanata. Olyan furcsán éreztem magam, még nem akartam, hogy elmenjen, szerettem volna beszélgetni vele, olyan jó lett volna kettesben maradni, csak egy egészen rövid időre. Nem éreztem még hasonlót. Már máskor is tetszett férfi, voltak barátaim, de ez egészen más, eltérő volt. Ekkor még nem tudtam, hogy miért is más mindez, jó lett volna mellette maradni, de nem gondoltam másra. Amikor haza indultam ő is indult, elköszöntünk a szüleimtől, én már mentem volna tovább, de ő gyorsan szólt, hogy hazavisz. Azt hiszem ő sem szeretett volna még elköszönni tőlem.

Kellemesen elbeszélgettünk, majdnem mindenben találtak a nézeteink, olyan jóleső érzéssel töltött el, hogy hasonlóan gondolkodik, kedves volt és nagyon figyelmes, még soha nem tapasztaltam ilyet. Aztan elhivott egy koncertre, kissé késő volt, de szivesen vele tartottam. Hirtelen azt mondta, hogy még nagyon szeretne találkozni velem máskor is, szeretne megismerni nagyon kedvel. Örömmel mondtam „igent” neki. Nagyon sokat találkoztunk azután, minden pillanat csodálatos volt mellette, mindig megnevettetett, türelmes volt velem,ha rossz kedvem volt. Egy hirteln ötlettől vezérelve megkérte a kezem. Úgy érzem a gyerekkori álmaim lassan kezdnek valóra válni, pontosan úgy ahogyan elképzeltem, ahogyan valamikor megálmodtam. Hihetetlen számomra még mindig de boldognak érzem magam. Minden nap egy új lehetőséget rejt magában, egy új élethelyzetet, egy új eseményt és én boldogan várom. Reggelente amikor a völegényem karjaiban ébredek tudom, hogy bármi is az ami vár ránk a nap folyamán átalakítható „jó” eseménnyé. A gondolkodásmódunk, a pozitív hozzáállás minden problémát erénnyé változtat. Minden rosszban ott rejlik egy nagyobb jó csirája, csupán megtalálni nem könnyű minden esetben. Véleményem szerint a legfontosabb az, hogy bármi történik is ne adjuk fel a reményt egy jobb jövő érdekében. Ha megtöltjük gondolatainkat pozitivumokkal, akkor a pozitív eseményeket vonzuk majd magunk felé.