Hiába vagyok hatvannyolcas, hiába hittem eddig, hogy nem értek félre senkit, most nem értek semmit belőle. Bőrdzsekiben ült közénk, le sem vetette végig az előadás alatt. Arra gondoltam, beleizzad, vegye már le, de gubbasztott, karját keresztbe fonva. Ez a páncélja, hiába játssza el a vagányt. A laza harmincast. A sokat próbált vitézt. Nem meri felfedni magát.

Legközelebb mellette ülök, lassan, tagoltan felel, oldalról nézem. Szépek a fogai. Mosolyog is mindenkire, szórja magát szerteszét. Összefutunk, nem gondoltam, hogy ott lesz, beugrik a felelete, vajon hogyan korrigálta, elég sok volt benne a hiba. Kérem, hogy küldje át, kíváncsi vagyok a megoldásaira. Csak arra.

Váltunk néhány levelet a témáról, én általános kedves vagyok, ő kedvesnek akar látszani. Előadás után kiszólok az ablakon, mint egy pasi, hogy vigyem-e valameddig, a Blaháig, mondja. A vezetésre figyelek, utálom, ha azt hiszem, figyelnek, utálom, mert félek, hogy elrontom, rosszul váltok sávot például. Egy-két erőltetetten könnyed mondat, örülök, amikor kiszáll, mégis írok neki, egy hétig nem válaszol. Pedig olyan helyes kis semmiség volt. Leírom az ilyenkor szokásos kifogásokat egymás alá, elküldöm neki, nem érti, azt hiszi, vers. Null-null az állás.

Óra közben nedves szemmel néz rám. A végén megszagol, egyszerűen belém szippant, és várja, hogy megint elvigyem, persze, elviszem a Blaháig, de nem száll ki. Csak néz, és beszél mindenféléről, és megint néz. Jelenésnek érzem magam, szőke tündérnek, dadogni kezdek, amikor válaszolnom kéne. Nem akarom, hogy kiszálljon.

Levelek, null-null, kérdezi, mit fogok csinálni a következő néhány napon, kétszer kérdezi meg, vagy háromszor. Kiállítás, színház, könyvfesztivál, csatlakozhat hozzám. Nem csatlakozik, itt az első gól. Jobban kéne védekeznem.

Felhív, egyeztet velem, amiről nem is kellene, megint egyeztet, arról sem kellene, döntetlen az állás. Siet, mondja legközelebb, egészen a kocsijáig viszem, maradjon még velem. Itt aláássa a védelem magát, fejes gólt kapok, megcsókol, és rögtön kiszáll. Videón vissza lehet játszani a gól előtti pillanatig, én is visszajátszottam volna, akkor kiszállítom, amikor azt mondja, siet.

Rögtön utána írok neki, csupa érzelem, csupa megfogalmazás, fergeteges öngól. Szemen köp az üzenete, nem volt öt perce. Válaszolni. Meg majd jelentkezik. Nem ismertem eddig nincsötpercemmajdhívlak pasit. Kiprovokálok egy mozit, lemondom, nem kell a jóérzéséből. A következő előadásról lelépek, mielőtt nem kér meg, hogy elvigyem. Tizenegyes neki, nem ujjong senki.

Nem jelentkezik. Bedobom a mozit, hátha azt mondja, nem, és akkor tiszta, de azt mondja, jó. A végén nem ül be a kocsimba, pedig meg akartam neki mutatni, nem lesz gól ebből az estéből, így az lett. Nincs több támadás, leveszem a mezem. Félreértettem. Félreéreztem a szippantást, az érintést, a nézést, nevetséges kis apróságok, csók, mint fegyvertári kellék. Ismerek csajokat, akik bedőlnek ezeknek, meg a barátnőim mind. Én azt hittem, szerelem.