A romok között szaladok. Észrevett. Követ. Nem tudom lerázni... de legalább engem követ, nem az ahtámat.

Utolér. Megküzdünk. Az erőtől átitatott indám csapja húsát, de nagyon jól tud hárítani, és kevés alkalommal tudom eltalálni. Támad. Már a magas fák között lendülünk át egyikről a másikra.

Ekkor megjelenik három towre. Eddig mindig magányosan vadásztak ezek a mutáns szörnyek. Hárommal nem bírok el. De ekkor a dreg besegít.

Ó nem! Jönnek többen. Nagyon sokan. Hadakozunk. Az egyik towre megmar… most végem. Érzem, hogy kezd elhagyni erőm. A dreg energiapajzzsal sikeresen legyőzi a towrékat. Elkap, karjaiba emel. Fázom. Idegen lénye által kellemes meleget tud árasztani… már nem fázom. Elfordítja fejem, s beleharap a nyakamba. Érzem, ahogy egy égető folyadék marja ereimet. A fájdalomtól megszűnik körülöttem a világ.

Mikor felébredek, karjai között vagyok egy romos magas épület egyik szobájában. A sebemre tekintek. Már majdnem beforrt. Megállította a folyamatot, hogy olyan szörnyűséggé változzam, mint a towrék… de nem is adott több méreganyagot a dreg, hogy olyan legyek, mint ő. Nem tudjuk, mi, ajdák, hogy van szívük a dregeknek. Pedig van… ezek szerint. Az ő fajtája felsőbbrendű, de kegyetlen ajdarablóknak tartjuk őket. Náluk kevés a nő, s tőlünk visznek, hogy örömüket leljék. Bár őrző ajdát, mint én is vagyok, nem visznek el. Mi harcosok vagyunk, akik a gyenge ahta ajdákat őrizzük. Hiszen nálunk a férfiak vannak kevesen, s kitüntetett helyet élveznek… így mindenben lusták. Mi harcosok senkinek nem kellünk… remélem ő is elenged, hiszen velem nem tud mit kezdeni.

De ez a dreg! Ha ránézek… kedves arcú, szép, erős férfi. Már amennyire férfiak a férfiak… és nők a nők. Hiszen senki nem emlékszik, hogy a gyerekek és felnőttek miként pusztultak el ezen a Földön. Mi, ifjúság, maradtunk meg… elkorcsosult fajzatokkal a nyakunkon, akik valaha emberek lehettek.

A dreg kinyitja szemeit, megérezte, hogy figyelem. Felkelünk. Elenged, mivel nem tisztes harcban szerzett meg. Mire mondom, hogy én őrző vagyok, nem is engem kellett volna követnie. Csak mosolyog… ami elragadó! Nézek rá bambán, mire mondja, hogy számára tökéletes vagyok. S szereti harc által megszerezni azt, ami kell neki, de azt az illetőt, akivel harcol, nem akiért. Ekkor szúrós szemmel néztem rá. Mosolyog… csak ne mosolyogna!

Elkísér egy darabig az erdőben. Hiszen több towre is megjelent, ami eddig soha nem történt meg, mióta ilyen lett a világ. Ezt említeni kell a közösségnek.

Közel az Ajda Birodalomnál – ami energiaburokkal védett – elbúcsúzunk. Megköszönöm, hogy megmentett az élőhalott léttől. Mire közli, hogy még találkozunk… és az a sanda mosolya! …