Történt egyszer, hogy megkerestem kedvenc argentin tangó cd-met, leheveredtem az ágyra, behunytam a szemem, és átadtam testemet és lelkemet a szenvedély ritmusának. Az argentin tangó iránt érzett szenvedélyem pont olyan erős volt, mint amilyen szenvedéllyel éltem életemet is. Elképzeltem, ahogy táncolok. Hol gyengéden, finoman, érzékien és lassan, hol pedig dinamikusan, erőszakosan, ellentmondást nem tűrően. Hol magamhoz húztam képzeletbeli partnerem, hol eltaszítottam magamtól. Aztán lassan, kimérten körbejártam és ujjaimmal finoman végigsimítottam mellkasát, majd hirtelen otthagytam, megvártam, hogy utánam jöjjön, és hirtelen maga felé fordítson. Eljátszadoztam így egy darabig, mint macska a gombolyaggal, mint nő a férfival, amikor felkínálja magát, és hirtelen visszakozik. Jó volt táncolni, mert a tangó minden volt, ami én is vagyok: érzékiség, érzékenység, szerelem, szenvedély, vágy, gyűlölet, figyelem, közöny, öröm és bánat, humor, boldogság és szomorúság… A tangó egyszerű és bonyolult. Egyszerre közönséges és elegáns, gyengéd és durva, vad és finom, energikus és megnyugtató, mint amilyen az élet maga.