A falnak dőltem. Már percek óta azon járt az eszem, mit is keresek én ott. Megfigyelő lehettem akkor csupán. Fények cikáztak a falakon, az arcokon. Kellemes dal szólt. Akaratlanul is a kedves hölgy szavai idéződtek fel bennem: „A szerelmet nem korlátozza sem idő, sem hely. Bárhol, bármikor, bárkivel megtörténhet.” Ekkor már tudtam, azért jöttem, hogy erről bizonyságot szerezzek, hiszen az ember lánya mégsem hihet el mindent, amit hall. Még akkor sem, ha már ismerősen cseng a fülében a mondat.

Szemem újra a tömeg felé irányult, szép lassan egy nő és egy férfi kezdte el a maga kis játékát. A gyengébbik nem képviselője nyitott. A másik erre lépett. Tánc vette kezdetét közöttük. Ahogy múltak a percek, a nő egyre bizonytalanabbnak látszott, míg a férfi annál magabiztosabbnak. Pillanatról pillanatra azon kaptam magam, hogy egyre próbáltam a fejükbe látni, vajon mi a szándékuk a másikkal. A fiatal nő arckifejezése reménnyel teli volt ugyan, de látszott, nem eléggé öntudatos. A férfi úgy tűnt, megérezte ezt, de az arcán érdeklődést véltem felfedezni. Ekkor újra egy mondat szólt hozzám a kedves hölgytől: „Ne akarj soha egy férfi gondolataiba látni, csak légy figyelmes.” Így tettem. A távolságot azért tartottam tőlük. A fiatalember merészen megcsókolta a nő nyakát, aki hagyta magát sodródni az eseményekkel. A zene halkulni kezdett. Lélegzet visszafojtva néztem a játékuk alakulását.

Egyszer csak, meghallottam a férfi hangját:

• A kedvesem most nem kísért el, otthon maradt.

Majd mintha mi sem lenne természetesebb, ecsetelte párkapcsolatának milyenségét. A nő némaságba burkolózott egy időre, de később könnyedén – érzéseit leplezni igyekezve – megkérdezte:

• Szereted őt?

Ha a korábbi vallomás nem is lepte meg túlságosan a fiatal nőt, bizonyára ez megtette hatását, ugyanis a férfi határozottan azt felelte:

• Persze, hogy szeretem!

Átkarolta a nő derekát, igyekezett magához vonni, miközben a fülébe suttogott. Nem tudni, milyen szavak hagyhatták el erre a nő száját, de az arcára sápadt döbbenet tapadt. A férfi ezt kihasználva egy gyors csókot lehelt a nő szájára, majd elengedte könnyedén. Magára hagyta táncpartnerét, akin szemlátomást érezhető volt ugyan a megalázottság, de igyekezett abból gyorsan kizökkenni. A szerelem ikon képe máshogyan élt bennük. Ez az érzelem az a játék, amelyben nincs vesztes, mert általa mindenki nyer valamit: Tapasztalatot.

Alig hogy levontam ezt a végső következtetést, egy hang zökkentett ki a merengésből.

• Itt vagyok, remélem, nem vártál rám sokáig.

S az előttem álló fiatalemberre nézve - aki egy pohár italt nyújtott felém -, feltettem magamnak a kérdést: „Minden ember szívébe belemar a kétely, de miért ne remélhetnénk azt, hogy mindenki lehet szerelmes? - Legalább egyszer.”