Megint nem indul el! – haragtól dagadó indulattal mordult fel Albert, aki épp a számítógépén próbál egy játékot elindítani. Sajnos, a gépe gyakran megbízhatatlan volt. Ilyenkor néhány alkalommal újra és újra megpróbált életet lehelni a „kedvencébe” és ha nem sikerült, akkor bejelentkezett egy internetes oldalra, ahol a barátaival, ismerőseivel tudott írásban beszélgetni. Most is így történt. Két új üzenet várta. Mindkettő egy Anett nevű lánytól érkezett. Albert kíváncsian nyitotta meg a leveleket. Az egyikben ez állt: „- Szia! Én Anett vagyok, újra írok neked. Ha ezúttal sem válaszolsz, akkor további sok szerencsét! ” A másik így szólt: „Szeretnél beszélgetni velem? Látom aktív vagy. Rá érsz?” Albert döbbent arccal hátradőlt a székében, ujjaival az állát dörzsölte. Évekig nem érdekelte őt senki, ha mégis, akkor csak azért, hogy megkérdezzék tőle:”Tényleg 120 kilót nyom a súlyod?”. Ahogy, ezek a dolgok eszébe jutottak a klaviatúra fölé hajlott és új üzenet szerkesztésébe fogott bele. Elkezdtek remegni a kezei és a gondolatai össze – visszacikáztak, akár a stadionban futkározó futballisták a labda után szoktak. Többször belevágott, míg végül egy rövid válasz kerekedett ki belőle: „- Szia! Én Albert vagyok. Biztos, hogy nekem írtad a levelet? Nem tudom, hogy megnézted - e, de 120kiló vagyok!” Az utóbbi mondatot egy kicsit a tapasztalat diktálta bele. Ahogy elküldte, nem sok idő múltán válasz érkezett. Albert egész éjjel szavakat cserélt új ismerősével. Akkor tudatosult benne az idő múlása, amikor Édesanyja szokásos reggeli ébresztő hangját hallotta meg. E naptól fogva, szinte minden nap megbeszélték a szótalálkozó idejét. Hajnalig tartó beszélgetések váltották fel Albert játékszenvedélyét. A kibontakozó ismerkedésüket néhány hónap után, egy randevúval koronázták meg. A kapcsolatuk egyre kiteljesedett az idővel párhuzamosan. Egy év telt el. Ismét a júniusi forróság köszöntött rájuk. Albert komoly szándékkal ajándékozta meg Anettet. Megkérte a kezét, aki boldogságtól hulló könnyes arccal a nyakába borult. A nyár utolsó napjaiban a lány boldogan jelentette be, hogy sikeresen felvették az Esztergomi főiskolába. Nagy akadályokat gördített feléjük a távolság, de ahogy csak idejük engedte, találkoztak. Volt úgy, hogy Albert leutazott a lányhoz Esztergomba vagy Anett látogatta meg Pesten a fiút. Az eljegyzésük után néhány héttel Anett megismerkedett egy vele egy szemeszterre járó fiúval és Albertre egyre kevesebb időt szentelt. Végül Anett felbontotta a kapcsolatukat mondván, már nem szereti és összetörte Albert szívét. Albert már nem ugyanaz az ember, aki volt. Semmi nem tudta lekötni, még a legújabb játékkal csábító „kedvence” sem. Körülbelül 10 hónap után, váratlan levelet kapott. A feladója Anett volt. Albert izgatottan felnyitáshoz készült. Egy pillanatra megtorpant az ujjbegye a boríték szélén, közben egy imafélét mormolt el, vagy valami hasonlót. Egy kép volt benne és egy kis papír. A papíron ez állt: „Megszülettem! Várlak szeretettel a keresztelőmre” A kép hátulján egy telefonszám volt feltüntetve és egy sor: „Bocsáss meg nekem!” A képen Anett volt és egy kisbabát tartott a kezében.