Emlékeimben úgy élnek múltbéli kapcsolataim szakítás utáni pillanatai, mintha templomban ülnék, köröttem pislákoló gyertyaszálak szédülésig fogócskázó árnyai a falakon. Nagy szenvedő vagyok.

Ő kell! – sóhajtozom és jó ló módjára viselem a szemellenzőmet.

Nem tehetek róla. Amikor valaki karmáról, okulásról, tanulásról beszél, ilyesmire gondolhat.

Az én leckém az a változás lesz, ami ebből a visszatérő problémából kizökkent.

Legutóbbi kapcsolatom temetésén elhatároztam, megváltozom.

Gyóntam, áldoztam, fohászkodtam gondolataim templomában.

Aztán kifordultam az ajtón és új életre való hajlamom első lépéseként regisztráltam egy társkereső oldalon.

Kínlódós, nyűglődős, hisztis, önsajnálkozásban élenjáró, túlragaszkodó nő vagyok.

Hosszú távon ezt tények támasztják alá.

Ha azzal találkozom, partneremnek titkai vannak, elbizonytalanodom.

A titkok nem valami eget rengetőek, mégis úgy élem meg őket, mintha egy készülő merénylet leendő áldozata lennék.

Társkereső oldalra ilyesmit nem írhat az ember, hát, éppen úgy mutatkoztam be, mint a nő, akire vágyom, hogy hasonlítsak. Amire csak haraphat egy férfi, helyet kapott bemutatkozásomban. Fényképet nem csatoltam.

Regisztrációmat követően, sorban jöttek az ígéretekben bővelkedő üzenetek.

Volt, aki azt írta, jó, hogy nem vagy „kínlódós, nyűglődős, hisztis, önsajnálkozásban élenjáró, túlragaszkodó” nő.

Már sajnáltam őket, amikor egy fura levél érkezett, miszerint szép, amit írok magamról, de ilyen nem lehetek, az általam lefestett női kép nem létezik. Fura pszichológiai magyarázatokkal támasztotta alá mondandóját, mely megkérdőjelezte annak személyiségét, kinek tulajdonságaiba bújva, hittem, pár napnál tovább is tündökölhetek.

A férfi ellenállása megfogott, nem kutattam tovább.

Bevallom, ekkor még régi partneremet láttam mindenkiben. A levelekből világossá vált, e férfi hasonlít szerelmemet nem megfelelően értékelő múltbéli kedvesemhez.

Éjszakába nyúlóan írogattunk egymásnak.

Pár hét elteltével már nem okoltam volt barátomat kapcsolatunk alakulása miatt.

Ha hívott, nem ugrottam a telefonkészülékre. Az újdonsült partneremmel folytatott diskurzus lefoglalt. Amikor visszahívtam, furcsának találta, milyen gyorsan kilábaltam abból, mire még pár héttel korábban azt mondtam, bele fogok halni. Szokatlanul érdeklődő volt dolgaimat illetően.

Kérdéseire egy higgadt

•   Hosszú! - volt a válaszom.

Új bizalmasom is azért regisztrált az oldalon, hogy élete nagynak hitt szerelmével való kapcsolatát kiheverje.

Tetszett a férfi, egymást segítettük ezekben az időkben.

Egy délután azt írta, ideje lenne találkoznunk.

Nem küldünk egymásnak képet magunkról, valódi nevünket sem fedtük fel, nem akartuk még leleplezni magunkat.

A találkozót péntekre beszéltük meg.

Már korán a parkba mentem.

Igazgattam a ruhámat, parfüm, rágó, utolsó simítások, amikor megszólalt a telefonom.

A volt barátom. Bosszankodva, de felvettem.

Mit meg nem adtam volna hónapokkal ezelőtt ezekért a mondatokért. Békülni szeretett volna.

Ekkor egy telefonáló férfit láttam közeledni. Zavartan válaszolgattam, amikor…

Ő volt az!

Beugrott, vele levelezgettem és most éppen rá várok.

Kinyomtam a telefont. Nem tanultam meg a leckét.

•   Micsoda dolog, én kínlódtam, ő pedig az interneten ismerkedett! – gondoltam.

Pedig csak velem, pedig csak rám talált…

Mégis, soha többé nem találkoztunk.