Csak egy kávé…

  - Elnézést, szabad ez a hely? – kérdezte, majd egy kedves mosoly társaságában leült a nő mellé. A nő mukkanni sem tudott, meglepődött, hogy miért ül mellé a féri. A kávézóban szinte csak ők voltak. Nem szóltak egymáshoz, majd a reggeli kávé után ki-ki ment a maga útjára.

  - Elnézést… - de a mondatot nem tudta befejezni a férfi, a nő a fejével biccentve felelt.
  - Igen... - A férfi leült, és elővett egy újságot, amelyből időnként fel-felnézett. A nő csak mosolygott…

Másnap az eső szakadt, belépett a kávézóba, haja összeállt az esővíztől, az esernyője kettétörve lógott a kezében. Meglátta a férfit, két cappuccinoval egy asztalnál. A férfi felé intett és mosolyogva rámutatott az asztalánál lévő üres székre és a forró italra. A nő meglepetten leült mellé.

- Köszönöm…
- Nagyon szívesen. – pár percig némán ültek egymással szemben. A nő teste remegett. Először azt hitte, hogy az esővíz miatt, de rájött, hogy igazából roppant izgatott, ha a férfi társaságában van. A férfi elővett egy szórólapot, és a nő elé tolta.
- Magát érdekelheti. – Majd felállt, a nőre mosolygott, esernyőjét a nő székének támasztotta, majd kisétált. A nő izgatottan megragadta a szóróanyagot, amely egy kiállításról szólt. Viszont nem szerepelt rajta, hogy kinek a kiállítása és hogy miről is szól.

A nő egésznap azon rágódott, hogy elmenjen-e az esti kiállítás megnyitójára…

Taxival érkezett. Táskáját kezeivel szorosan markolászva belépett a Gallériába, majd lassan felment az emeletre. Az ajtón a következő felirat állt: Kiállítás, kíváncsi embereknek a kíváncsiságról. A félhomályos teremben a falakon képek voltak, amelyeken a művész kíváncsi embereket örökített meg.

Meglepődött, az egyik képen az ő szemei voltak láthatóak, de a képnek nem volt címe. Ekkor egy meleg érzésre lett figyelmes, a háta mögött mintha állt volna valaki.

- Örülök, hogy eljött. – a nő rögtön tudta, hogy a férfi kiállításán van, és nem egy másik művészén.
- Ezen a képen az én tekintetem örökítette meg. De nem értem, hogy ez hogyan szólhat a kíváncsiságról, hiszen míg például az egyik képen egy gyermek ajándékot bont, ott érthető, hogy ki és mire kíváncsi. De itt… - a férfi elmosolyodott, pont úgy, mint ahogy azt első találkozásukkor a kávéházban tette.
- Ez a kép nem az Ön kíváncsiságáról szól, hanem az enyémről. – a nő értetlen szemekkel nézett a férfire. – Mikor először megláttam Önt, csak azért akartam maga mellé ülni a reggeli első feketémre, hogy ne legyek egyedül. De akkor történt valami. A kérdésemre Ön felpillantott és rabul ejtett a tekintete. Azóta is kíváncsi gyermekként nézek Önre. Van a tekintetében valami megfoghatatlan, valami titokzatos, ami nem hagyott nyugodni. Higgye el, igazán realista ember vagyok, és nem hiszek az ilyesmiben… De akkor valami olyasmi történt velem, amire nincs magyarázat… - a nő dermedten állt. Még egyszer a képre nézett... Megfogta a férfi kezét. Csak nézték egymást, percekig nem szóltak egymáshoz. Majd a nő elmosolyodott:
- Mit szólna egy feketéhez?