Kabátom kapucniját orromig lehúzva állok a megállóban. Mire a villamos megérkezik, cipőmben már bokáig áll a víz, nadrágom térdig felázott, és az esőcseppek bugyogó tócsában gyűlnek össze alattam. A jármű lelassít, s én cuppogó léptekkel sodródok a tömeggel.
Az ajtó hangos csilingeléssel záródik, az élő hús még egy kicsit megfeszül, hogy aztán megkönnyebbülten engedje ki a levegőt, mikor a jármű elindul. Lerángatom a kapucnit és szétnyitom a zipzárt. Gőz árad szét tüdőmben.
A könyökömnek egy kar nyomakszik, a hátamnak egy másik hát feszül... valaki egy rántásnál mellkasomnak esik és a lábamra tipor. Lenézek. Egy nő. Törékeny testét lassan eltolja enyémtől, de arcára tapadt fürtjei nem tudják elrejteni zavarát. „Bocsi...” habogja kurtán, és hátrébb lépne, de nem tud a mögötte összezárult emberfaltól. Csak egy araszra van az arca, de nem néz rám. Szemét lesüti, vagy elnéz a vállam mellett. Hosszú hajáról a vízcseppek pólómra csöpögnek. Néhány megálló után már teljesen átnedvesedik a vékony anyag... de a tömeg csak nem oszlik. Néha mikor fékez egyet a villamos, csapzott haja a karomat súrolja; és ő minden egyes alkalommal bele-bele pirul. A homlokán egy esőcsepp csillog, vagy tán verejték, de nem tudom megkülönböztetni. Érzi, hogy nézem. Nem néz rám. Fejét elfordítja, de szeme sarkából engem figyel. Kilencvenszázalékos páratartalom, és én legszívesebben átkarolnám, magamhoz húznám, hogy ne dörgölőzhessen neki az a sok izzadt test.
A Nyugatinál végre leszáll a tömeg, a kocsit pár pillanatra átjárja a levegő. Elléphetne tőlem, de nem teszi. Hátrálhatnék, de nem hátrálok. Még mindig nem néz föl, pedig szinte érzem a leheletét a nyakamon.
A Jászainál tesz egy lépést hátra, és mikor a Margitszigeten kinyílik az ajtó, lelép a járdára. Megfordul, és egyenesen rám mered. Én csak állok ott, fejemben ezer gondolat kavarog... az ajtó bezáródik. A villamos tovább robog a hídon, és mi ott ázunk behúzott nyakkal, de egyikünk sem szólal meg. Rögtön jön a következő szerelvény. Az ajtó kinyílik, a kocsi szinte üres. Egyszerre lépük fel. Engem néz… az arcomon érzem lélegzetét...