Szerelmes vagyok minden nőbe.

Hogy ez minden férfival így van-e, nem tudom. Próbáltam ellenállni, és magyarázatokat keresni, végül, arra jutottam, hogy ez egy ősi, férfi-létemmel összefüggő dolog, és akárhogy is szépítjük, tény.

Amíg világ a világ, ezen tényen változtatni nem lehet, és talán nem is kell, hisz tudjuk jól, nők és férfiak egyaránt, hogy ez a mozgatórugója mindennek, nem a pénz, még csak nem is a hatalom a lényeg, hanem a nők!

Reggel munkába menet, beugrok a boltba valami harapnivalóért. Kiválasztom a megfelelő pékárut, italt, stb., majd beállok a kasszához.

Előttem egy lány áll a sorban, barna haj, farmer és póló, kellemes idomok, egy pillanatra tekint csak hátra, de én tudom, hogy már megint kezdődik… Szerelmes leszek abba a pillantásba, a halványzöld szemeibe, belegondolok, hová mehet, milyen élete van, várja-e valaki, boldog-e?…

Próbálom még egyszer elkapni a tekintetét, hátha ki tudok olvasni belőle valami újabb információt a diagnózishoz, de siet, gyorsan felkapja a pultról a szigorúan diétás joghurtját, és már rohan is tova, meghagyva nekem az életéről szőtt mese szabad befejezését…Amit meg is teszek, de pesszimista vagyok, és csak nehezen tudom elhessegetni a képből a kigyúrt, kopasz állatot, aki a sarkon várja, szemmel láthatóan nem kétkezi munkával keresett, autónak nevezett űrhajójában…

Sebaj, tovább a melóhelyre. A villamos persze zsúfolásig van munkába/iskolába, és ezer más helyre utazókkal.

Az „alattam” lévő ülésről szőke lány pillant fel, kezében könyvet tart, rövidke szoknyában van, eléggé kivágott felsőjéről csak nehézségek árán tudom levenni a szemem. Vesztemre, ugyanis összeakad a tekintetünk, amiből én már le is szűröm, mit szeretne közölni a lány:

• Még sosem láttam ilyen kedves, jóképű fiút ezen a vonalon, pedig mindennap erre jövök…

Mire én:

• Köszönöm, igazán kedves öntől… Bárcsak fele olyan jóképű lennék, mint amennyire kegyed bájos! Nagyon jó könyve lehet, biztosan ritkán pillant fel belőle, ezért kerülik el a figyelmét a fent említett egyedek!

Ezt követően már sima az ügy, a nők igazán értékelik a laza, humoros fickókat, mint jómagam. Könnyed beszélgetés következik, rájövünk, mennyi közös van bennünk, telefonszámot cserélünk, majd három megállóval később megkérem a kezét, amire csillogó szemmel mond igent…

Persze, a valóság sokkal ridegebb, ugyanis véletlenül a lábára léptem, ezt próbálta értésemre adni, majd, miután látja bambaságomat, továbbra is ellenállhatatlanul, de visszabújik a csigaházába, ami jelen esetben a könyve… még ez is jól áll neki…

De nincs idő további töprengésre, megérkeztem, és, mivel sok teendőm van, a munkaidőm észrevétlenül röppen tova.

Kicsit korábban jöttem el, mert ma nyelvtanfolyamra megyek. A tanár fiatal, jó fej srác, aki lelkesen oktatja a latin nyelvet.

Sohasem gondoltam, hogy latint fogok tanulni, de amikor bejöttem az iskolába azzal a szándékkal, hogy angolt tanuljak, közölték velem, hogy sajnos két hónapra előre nincs időpont, mit szólnék a latinhoz?

Azonnal nemet mondtam volna, ha az információs pultnál nem egy, csinos, hosszú fekete hajú démon ült volna, akiről sütött, hogy döglik a latin közhelyeket puffogtató pasikért… Mit tehettem mást?

Ketten vagyunk a csoportban, a tanáron kívül. Igen, kitalálhatjátok, egy lány a csoporttárs! Nem tudom, ő miért jár ide, lehet, hogy van, aki tényleg latinul akar tanulni, mindenesetre már az első órán beleszerettem, kicsit szeplős, pisze lány, olyan manós küllemű, de engem ez nem zavar. Sőt! Már látom magam előtt a kis manócsemetéinket, ahogy az állatkertben sétálunk, ők vattacukrot esznek, mi pedig, kissé lemaradva, különböző állatneveken szólítjuk egymást, pl.:

• Te pingvinem, te!
• Te kis egyszarvúm!
• Mókuspocok, te!

Talán ez az oka, hogy a nyolcadik latinórán sem tudok egy megveszekedett mondatot sem összehozni. Pedig milyen szép lenne, ha az állatok latin nevein is szólíthatnánk egymást… kis „lupus-lupus”-om , te…

A tanfolyamról hazasietek, a haverokkal koncertre megyünk, kedvenceink játszanak ma, végeláthatatlan gitárszólók, egy kis lazítás! Iszonyú tömeg van, valahol elvesztem a többieket. Sajnos, koncert közben elered az eső, és nekem persze nincs esernyőm, ezért megpróbálok bekéredzkedni egy leányzó ernyője alá, eddig előtte álltam, hátha megszán…

Ő rám néz, elmosolyodik (tuti, hogy sorozatgyilkos, különben nem állna szóba velem), majd beinvitál az esőről. Bemutatkozik, én a saját nevem is elfelejtem, valahogy mégiscsak kinyögöm, ő elmondja, hogy a koncert kezdete óta figyel, és szívesen megadja a számát, ha érdekel… Na, ennyit arról, hogy a férfiak vadásznak…

Talán ezúttal megtalálom Őt… Talán nem... Addig is…

Szerelmes vagyok minden nőbe…