Forró nyári nap volt. Az aszfalt, már reggel 6-kor olvadt, és a párának nem volt ideje megülni a fűszálakon, azonnal felszállt. Utáltam azt a reggelt, ugyanúgy, mint az előtte lévő 12 is. Lassan bandukoltam, és nem érdekelt, hogy a Nap csoda vörösen éppen felkelt, megfestve a horizontot. Mire odaértem a boltba, már csurom víz volt a hátam, és legszívesebben haza fordultam volna, de a pénz nagyúr.
Elkezdtem a műszakom. Utáltam az összes embert, aki munkába sietve bejött 10 dkg párizsiért és néhány zsemléért, tejért. A reggeli roham 9- re véget ért. Jöttek a nyomorultak a szomszédból. Egy otthon volt ott, talán öregek otthona, de minden öregnek volt valami baja. Az egyiknek nem voltak lábai, a másiknak béna volt a keze, a harmadik alig látott. Plafonig tele voltam a panaszukkal, a nyomorukkal és azzal a mardosó érzéssel, hogy néhány jó szón kívül nem tudok segíteni. Csak ültem egy felfordított üdítős rekeszen és nagyon sajnáltam magam. Már majdnem könnyeket hullattam az önsajnálattól, amikor megjelent a főnök a haverjával. Adjak cigit, csináljak szendvicset, dobjak egy energiaitalt, ja és ha éppen ráérek, szedjem le a polcokat és pakoljak vissza, de máshogy rendezzem el a portékát. (Na ja. Következő évben inkább gyerekre vigyázok, a közértet messze elkerülöm.) Kell mondanom, hogy a főnököt is utáltam?! A kora délutáni nyugalomban, amikor csak a szabadnapos buszsofőrök alibi kutyasétáltatás közben isznak 2-3 sört, átpakoltam a közértet, megszántam két koldust, tele tömtem az összes hűtőt sörrel a délutáni rohamhoz, és visszaroskadtam a ládára. Még 3 óra volt hátra a váltásig. A szomszéd büféből ömlött a hamburger szag és a zene, már hányni tudtam volna tőle. Pilledt állapotomból és zavaros gondolataimból egy társaság hangja riasztott. Felpattantam, és ahogy az illik, megálltam a pult mögött, szolgálatra készen. Velem szemben három fiú állt, illetve erősen próbálkozott az állással. Ketten fogták közre a harmadikat, akinek lógott a feje, és a hangokból, amik jöttek belőle, arra következtettem, hogy egy perc múlva tele fogja rondítani a padlót. Az egyik szólásra egyenesedett. Azt mondta éhesek. Mondtam, hogy oké, de a mellettünk lévő büfében nagyobb a választék. Erre kitántorogtak. Sóhajtottam egyet, hogy legalább az okádék feltakarítását megúsztam. Vissza akartam ülni, és tovább merengeni sanyarú sorsomon, amikor is varázsütésre tele lett az a pici helyiség szomjas emberekkel. Mind hideg sört akart, és lehetőleg rögtön. Rohangáltam a hűtő és a pult között, amikor megláttam, hogy a három fiú közül az egyik visszajött. Türelmesen állt a falnak dőlve. Mikor mindenki kezében ott volt már az inni való, közelebb lépett, cigit kért és a telefonszámom. A szemébe néztem, és a részeg homályon át, láthattam valamit, mert megadtam neki. Szépen megköszönte, majd elment. Nem volt időm gondolkodni, jött a délutános, kasszázni kellett.
Fél óra múltán szabadultam, az utcára lépve arcul vágott a meleg. Izzadt voltam, koszos és büdös. Fájt a lábam, a hátam. Csoszogva indultam haza. A zebránál a fiú mellém lépett és egy szó nélkül mentünk egy darabig, mintha mindig ezt tettük volna. És tesszük ezt azóta is, hét tikkasztó nyár után.
