Richard Brautigan: Törlő című szövegét gépelte épp a lap top alakú szigeten. Körülötte virtuális pálmák, kókuszdió és olíva. Mögötte Yukkio, a japán hölgy állt, aki a textusból lépett elő abban a pillanatban, amikor az utolsó mondat után a szerző kitette a pontot és leütötte az entert.

„A japán nő tovább aludt.

Yukkio igen fáradtan feküdt le. Fárasztó napja volt. Munkahelyén csupán egyetlen vágya volt, hogy hazamenjen és aludjon s íme, hol van: otthon van és alszik. Gyermekkoráról álmodik. Olyan kis álom ez, melyre reggel, ébredés után már nem is fog emlékezni és sohasem tudja majd felidézni.

Mindörökre eltűnt.

Eltűnt, amint megálmodta.

Kitörölte magát, amint megtörtént.”

-Te hogy kerülsz ide? – kérdezte az író.

- Kíváncsi volnék, mit álmodtam? Nem bírok úgy aludni, hogy meg vagyok fosztva a memóriámtól. Kérem, add vissza.

A regényíró a zsebébe nyúlt és a pendrive rögtön belecsúszott a kompjúter egyetlen üres résébe.

- Tessék. Ott vagy a kertben. A medencében játszol a pöttyös strandlabdával. Apád fotózza a jelenetet. Majd berohan egy terrorista álarcban, lelövi egy AMD típusú géppisztollyal. A vér a medencébe fröccsen, apukád fényképezőgépe a vízbe esik, de a polaroid fotók ott úsznak a felszínen. Te az egyiket kézbe veszed. Megdöbbentő, de nem te labdázgatsz a képeken, hanem egy másik lány. És a felvételen már ott fekszik édesapád. A terrorista arcát meg a háttérben látni. Megismered: én vagyok. Akibe beleszerettél egy éve, csak elvesztetted az emlékezetedet és azóta minden nap ezt álmodod, de elfelejted minden hajnalban. Én tegnapelőtt kaptam egy e-mail-t valakitől, hogy meggyógyíthatlak, ha akarlak. Csak írjam meg azt a szöveget, amiből kiformálódott az új, regenerált éned.

- És miért lőtted le az apámat a múlt filmkockáin?

- Mert arra készült, hogy téged tesz el láb alól. Ő a mostoha apád, az igazit már a megszületésed pillanatában likvidálta. A fegyvergyár kellett neki. Az apád ukrán exportja.

- Igazat szólsz? Nem jelez a számítógép hazugságvizsgáló lámpája?

- Nem.

- Gyere, lezárom a laptopot és a sziget belsejében vár ránk az a valaki, aki inspirálta a forgatókönyvet.

A pár elindul az erdő irányába, a képernyőn pedig feltűnik egy kéz, amely bevezeti az ölelkező párt egy terembe, ahol Örkény István egyperces novellájának emlékezetes szavai látszanak kirajzolódni a falon, arany betűkkel.

- Hölderlin ist ihnen unbekannt? - kérdezte dr. K. H. G., miközben a lódögnek a gödröt ásta.

- Mit jelenthet ez? – kérdezi a japán szépség.

Magyar kollégám üzenete Novella Ország virtuális agyközpontjából. Arra figyelmeztet, hogy az intertextuális ismerkedés veszélyes üzem, de megmozgatja a legeldugottabb memória-láncok mélyrétegeit is.

- Köszönöm, Richárd – bújt oda a férfi kék pólóingjéhez a japán baba. Akkor most fel vagyok szedve?

- Duplán és örökre.