Fáj, amikor el kell búcsúzni, le kell zárni egy fejezetet, el kell válni és megválni valamitől vagy valakitől. De tudni fogod, ha eljött az ideje. És akkor meg kell tenned, nem szabad elbizonytalanodni, meginogni, még egyszer végiggondolni. Nehéz egy dolog ez, de aztán sokkal jobb lesz, hidd el. Megszűnik a gyomorrángás, az ideges kapkodás, a hirtelen sírva fakadás, a nyomasztó érzés a mellkasod alatt.

Búcsúzni sokféle módon lehet. Fizikailag egy kézfogással, egy vállveregetéssel, távolról egy integetéssel, egy elkiáltott búcsúszóval. És lehet szimbolikusan is. Ez a könnyebb. Teleengeded a kádat forró vízzel, beleöntöd a nyugtató levendulaolajt, felteszed a kedvenc dalodat és egy pohár vörösborral elnyújtózol a kádban. Kikapcsolod az agyad, behunyod a szemed és elképzeled, hogy milyen elengedni azt a valamit vagy valakit. Először csak pár lépést tégy meg hátra és nézd meg onnan, milyen is valójában. Látod? Kívülről egészen más. Majd lassan lépj egyre messzebb és messzebb, egészen addig, amíg olyan pici nem lesz, mint egy porszem. Fogd meg és ereszd szélnek, vagy egyszerűen csak fújj rá, hogy elszálljon. Ugye milyen könnyűnek érzed magad? Ügyesen csináltad. Jutalmul idd ki a bort, merülj el nyakig a levendula forró ölelésében. Nyugodj meg. Most már minden rendben van.

…
A hónapok elmentek mellettem és mégsem tudok aludni. Hívni kéne valakit, hogy vigyázzon rám. Vagy a mentőt. Nem is tudom. Azt hiszem valami elromlott itt bent. Nem úgy muzsikál a nyekergőm, ahogyan kéne. Az agyam? Emlékszem valami rózsaszínű izére, ami úgy nézett ki, mint egy dióbél, de a múltkor, mikor kinyitottam a hűtőt, olyan büdös volt, kidobtam. Azóta egészen úgy érzem magam, mint egy elektromos borsdaráló, amiben elakadt egy szem és csak őröl, és őröl és őröl, de csak nem jön az eredmény, mert be vagyunk szorulva a kések közé. Érted, mit akarok ezzel mondani? Nagyon remélem. Meg kéne szerelni, javítani, ami elromlott.
…
Úgy érzem, a jó Isten kóstolgatja a lelkemet, keserű egy pirula lehetek, mert mindig a köpőtálban végzem. Ennyi volnék csak? Most lehet ujjal mutogatni, meg azzal jönni, hogy bezzeg, én előre megmondtam, és már megint nekem van igazam. Neked, persze. Úgysem segítesz. Akkor meg, ne ugass itt nekem, halványlila gőzöd sincsen az egészről. Gondoljam át? Nem tudom. Emlékszel? Büdös volt, kidobtam. Mert ami elromolhat, az el is romlik. Legyen szó hitről, barátságról, emberi kapcsolatokról vagy csak egy reggeli ébredésről, arról, hogy megint esik, hogy gyűrött az arcod, hogy nem megy a szekér, döcögnek a napok. Ez már nem a ha jó a kedved, tapsolj nagyokat, felhőtlen úttörő vidámság. Ez itt a felnőttkor küszöbe. Nem tudom, felérem-e.