Mit mondhatnék? Most mikor a halál már kinyitotta előttem vasrácsos kapuját!Mi volna mit szívesen hallanál most mikor már szakadoznak az élethez fűző cérnaszálak!A szerelem rózsaszín ködéből lassan a vég fekete füstjébe sétálok át. Lenne még szó minek elkell hagyni számat? Mit szóljak mi nem okoz fájdalmat? Mit dúdoljak mi nem bántja fülemet, mit kérjek minek lenne még értelme? Kérjem bocsánatodat mert nem mutattam szerelmemet, vagy mondjam a megszokott szavakat mik jól esnek neked?És nekem mi maradt?Még az életből kurta falat, szerelmedből még egy darab mi velem lesz majd a hantok alatt!

Már minden tettem felesleges lenne, minden kimondott szavam csak halottabbá tenne!Annyi mindent másképp tennék,ha adna egy újabb esélyt az ég, ha nem tépne ki így az életből és dobna a halálba mint bűnös embert az örök zárkába!

Ha majd eltemettek a fekete hantok,ha felszólalnak a gyászos harangok, ha majd utolsó utamra jössz velem, emlékezz rám, hogy mennyire szerettelek!Még hallom az első fülembe suttogott szavad, még hallom az első hangos horkolásodat! Előttem van első rámvetett mosolyod mely csalafinta volt és ravasz, de úgy imádtam azokat a kesze - kusza fogaidat!

Síromnál ne keress, én ott nem leszek!Rámtalálsz a hajnali párás fűben, a napsugárban mi csillog a vízen, én leszek a szél ami megsimogatja arcod, harc közben én leszek a kezedben tartott kardod!Légy boldog és ne felejts el soha, legyen az élet bármilyen mostoha!Könnyet értem ne ejts, hiszen nem örökre búcsúzunk el!Valahol a messzeségben várni foglak, s ha megérkezel karjaimba vonlak!

Csak még két szót engedj meg: Örökkön szeretlek!