I.

Gondolkozni szabad, igaz? Azt senki nem hallja. Azt képzelek, amit akarok. Csak én látom. Oda megyek veled, ahová akarok, és addig, ameddig magam előtt sem szégyellem. Menjünk el egy szigetre! A sajátunkra! Csináljunk külön világot!

Azt hiszem, rám mosolyogtál egyszer. És a nevemet is tudtad. Meg is lepődtem. Igen, akkor kezdődhetett. Emlékszem, azt mondtam magamnak, nem is olyan morózus, mint elsőre. Aztán többször is mosolyogtál. Ha jobban belegondolok, mindig, akárhányszor egymásra néztünk. Később már beszélgettünk is. Egyszer, egyetlen egyszer. A gépnél. Emlékszel?

Boszorkány vagyok, igen. Még magamat is átváltoztattam. Idősebb vagy, művész és nős, és mégis itt vagyok. Nem is tudom, melyik a legvészesebb.

Most kellene abbahagyni.

Tetszem neked, Antoine?

Miért dobog úgy a szívem, ha megcsókolsz? És miért most? Öreg vagyok már ehhez. Nem akarok bonyodalmat. Nyugalmat akarok! Miért írsz? Miért jelentkeztél? Miért nem hagysz békén? Megegyeztünk.

Döntöttem, Antoine. Pierre mellett maradok.

- Elköltöztem a feleségemtől.

II.

Miért rontunk el mindent egy perc alatt. Elég egy mondat. Mit mondat? Elég egy szó és eltűnt a szeretetnek összes csírája. Várlak reménnyel, vágyakozással, szerelemmel haza. Aztán itt vagy, és egy csapásra kiölöd az utolsó írmagját is lelkemnek.

Vészesen ismétlődik az élet.

Hol vagy? Hol van az a férfi, aki gyönyörűnek, izgatónak, intelligensnek talált? Hol van, aki belehalt, mert azt hitte, elveszített. Hol van, aki látta bennem a jót, és aki pont azt szerette, hogy életvidám, kedves vagyok. Vissza akarlak kapni! Kellesz nekem, és én is kellek önmagamnak.

Hogyan kezdhetnénk újra, Antoine? Együtt vagyunk, de mégsem. Itt vagy, és mégsem. Egy ágyban alszunk, és ennyi. Mikor öleltél meg utoljára? Mikor mondtad, hogy szeretsz? Mikor bókoltál, csókoltál, mosolyogtál? Mélyülnek a ráncaim. Még fiatal vagyok. Még élni akarok! Sétálni vita nélkül, pihenni aggódás nélkül, szerelmeskedni kapkodás nélkül.

Én nem leszek olyan, mint te. Nem akarok, és te se akard. Én más vagyok. Én Julie vagyok. Nem a volt feleséged, a volt menyasszonyod, az anyád, az apád, a testvéred, én teljesen más vagyok. Ne akarj betörni, beilleszteni egy képbe. Nem vagyok csoda, csak én, Julie, akit szeretsz, és aki mindennél jobban szeretne, ha hagynád.

Szeretem, ha távol vagyunk egymástól, mert akkor szeretjük egymást, akkor érzünk, akkor várjuk a találkozást, akkor hiányzunk egymásnak. De én nem így akarok szeretni. Együtt. Baromságok nélkül.

Holnap hazajössz. Holnap egész nap együtt leszünk.

Hátha...