Helyszín egy magyar fesztivál. Az egyik színpadon egy fiatal rock zenekar, akiknek a neve jópár rajongó fülében ismerősen cseng. A színpad előtt sikítozó rocker lányok. Én elsősorban a barátaim unszolására mentem el a koncertre. Épp egy hét szabadságon voltam, hát menjünk. Barátaim közül több lány rajong az együttes gitárosáért, akit akkor láttam először, de el kellett ismernem: tényleg helyes fiú. A színpad mellett álltam, figyeltem a koncertet. A koncert első fele valóban hangulatos volt, kezdtem az együttes hatása alá kerülni. A koncert közepe felé a gitáros srác lejött a színpadról gitárt cserélni. Én pont a közelben álltam, láttam, hogy rám nézett, de semmi különös. Amikor azonban visszatért a színpadra, egyre többször szegezte felém a tekintetét. A koncert után, amikor lejöttek a színpadról, odajött. Kérdezte, nincs-e kedvem meginni valamit. Mondtam neki, hogy bocs, nem az a típus vagyok, aki elájul, ha egy gitáros hozzászól. Mondta, hogy félreértem, szó sincs erről, ő nem szokott csajozni, most is meg van lepődve, hogy ide mert hozzám jönni stb. Mondtam, hogy engem várnak a barátaim, és elmentem. Két nappal később egy belvárosi könyvesboltban vásároltam, mire látom, hogy a srác belép. Én persze rögtön megismertem, de gondoltam, nyilván ő nem fog, mert minden este másnál próbálkozik be. De odajött, hogy mennyire örül, hogy újra lát, azt hitte, soha nem lát többé, és most addig nem fog békén hagyni, amíg meg nem iszom vele egy kávét, és el nem hiszem, hogy ő nem olyan, amilyennek gondolom. Hát legyen, egy kávé belefér. Elég sokat beszélgettünk, rendes srácnak tűnt. Szóba került, hogy jól beszélek franciául, és a nyáron Párizsba készültem, csak hát nem volt időm. Mire ő: Menjünk el holnap Párizsba, a hétvégéig nincs dolga. Ott az asztalnál felhívta az egyik repülőtársaságot és foglalt 2 jegyet másnapra. Senkinek nem szóltunk, elrepültünk. Három csodás napot töltöttünk Párizsban külön szobában, kivéve az utolsó éjszakát. Rég szórakoztam annyira jól, mint vele a Diadalívnél vagy a Szajna partján. Aztán neki koncertek, nekem munka, haza kellett jönni. Kérte, hogy találkozzunk itthon is, és bár fájó szívvel, de visszautasítottam. Túl sok, hogy neki minden hétvégén koncert, én a munkám miatt hétközben gyakran külföldre utazom. De lehet, hogy ez csak egy kifogás… Én magam sem tudom. Talán azt akartam, hogy a párizsi napok maradjanak meg mindkettőnk emlékezetében. Tiszteletben tartotta a kérést, hívott egy taxit, megcsókolt, és én nem láttam többet. Egy későbbi kisebb koncertről mesélte az egyik barátnőm (aki nem tudott a románcunkról), hogy sikerült tőle aláírást kérnie. Megkérdezte tőle, hogy van-e barátnője. Azt mondta nincs, de egy lány van (ill. volt), aki miatt minden koncerten figyeli a színpad oldalát, hátha egyszer újra ott fog állni és látja őt. Láttam egy plakátot a városban, ahol hirdetik a koncertjüket. Felöltöztem, elindultam, de visszafordultam. Talán egyszer majd meglátogatom, ha már ő nem lesz zenész, és én már itthon dolgozom…