Abbahagyták a harangozást. Így végre kihallatszott a hangosbemondó, a különböző standokról kiszűrődő zene, és az emberek kiáltó, visító, kacagó, sikongató lármája alól mindaz, amit Tamás próbált Vera tudomására hozni, miközben hot-dogra vártak a strand homokbafúló sorában állva.

- Tudod, én úgy gondoltam mindig is, hogy egyszer majd elvonulok, legalább három év meditációra. – mondta a lánynak, úgy, hogy nem nézett annak szemébe. Ezzel azonban nem hazudott. Legmélyebb igazságairól beszélt, miközben Vera izgatottan csilingelő fülbevalói zavarták abban, hogy a kedves szemébe nézzen, ezen felül borzasztó volt a hőség, és a lány újra meg újra háttal állt neki, ahogy előre lépdeltek a sorban. Aztán egyszer csak felé fordult, úgy válaszolt: én is gondoltam már erre. Jó lenne a szellemi utat kiteljesíteni. – tűnődött - Majd ha a gyerekek felnőnek… miután megszülettek. – nevette – Addig is kell egy ház. Vagy egy műhely. Vagy mindkettő. ­- sorolta, jelentősebb szüneteket hagyva az utolsó mondatok között, miközben fizetett.

Míg a törülközőikhez értek megették a hot-dogokat, és italaikat kezükben tartva beszélgettek tovább (ritka, bizalmas viszony volt az övék).

Megbeszéltek mindent: a gyerekek nemét, számát (ideális esetben) hogy hol legyen a ház, és milyen legyen. Alaposan átgondolták a műhely gépparkját, a lehetséges vevőket a készülő lámpa-csodákra, felötlött bennük egy majdani céges autó gondolata is, és számtalan más dolog. Vera a szokásos oldott, talán túl nyitott, nevetgélős módján tervezgetett, és Tamás: visszafojtva, de észrevétlen boldogság fényeit visszatükrözve tekintetében.

E tekintet közben megint a kagylókból fűzött függőkre tévedt, a lányról legördülő izzadtság cseppekre, a formás combokra… Fülledt idő volt. A nemiség? Távoli, lustán nem akart, csak képzeletben vágyott álom. Bár a lány körül többször kitágult az Univerzum, ahogy Tamáshoz ért, ahogy véletlen bőrük összeért, vagy ahogy – szintén véletlen egymás szemébe néztek.

Aztán szétváltak ott a törülközőn. Vera a testvérével beszélgetett mobilon, amiből lassan álomba ájuló párja csak annyit értett: „apa mérges lesz”, csak ennyit, de azt nem tudta, apa miért lehetne mérges. Baseball-sapkát húzott a szemébe, és mielőtt elaludt felsejlett benne, hogy egyszer majd Verát is el kell engednie, vagyis hogy máris elengedi.

Mellettük 5 GB sebességgel átment egy üzenet Japánba, jó felbontású, nagy mennyiségű fotó kíséretében. Egyébként meg csak a kiáltások, a visítások, és a sikongó kacajok.

Boldogok voltak. Közép és hosszú távon is garantáltan boldogok.