Október 22

Uh tegnap átismételtem mindent. Ma reggel még átnéztem és elmentem a dráma suliba. A ruhámtól el voltak ájulva, és szerintem a két verset se mondtam rosszul. A dráma részlethez nem tudom, mit szóltak. Az ének elég rémesre sikeredet, mert a tegnapi sírástól a hangom se volt valami jó. A múlt héten már megírtam a matek meg a magyar írásbelit, ami elég nehéz volt, nem tudom hogy sikerül. Könyörgöm, vegyenek fel ez minden álmom!
-I’ kiss to girl! -szólalt meg a telefonom.
Anya volt az. Először nem akartam felvenni, de tudtam, hogy akkor meg sms-t fog küldeni. Így hát nem volt választásom...
-Igen?
-Hol vagy? -kérdezte s közben hallottam, valaki hangját, mintha azt mondta volna, hogy anya beszéljen velem addig még be, nem mérnek. Eszembe jutott hol hallottam ezt. Az olyan filmekbe, amikor a kislányt elrabolják, és nem tudják, hol van. De engem nem raboltak el!
-Jól vagyok, ne aggódj! -mondtam és letettem a telefonom. Ki kapcsolni nem akartam, mert azt mondták, ha felvesznek a suliba telefonon, értesítenek. Bár tökéletesen tudtam én is, hogy ez még hetek vagy hónapokba múlva következhet talán be. De a remény hal meg utoljára.... Ekkor a gondolkodásomat megszakította a korgó gyomrom. Azt hiszem a panzióban lakóknak, ingyen van az ebéd. Most bármit megeszek, csak kaja legyen.

Jól gondoltam. Az ebéd húsleves + rántott hús sült krumplival. Úgy ettem, mint aki nem evett már hónapok óta. A konyhásnő odaszólt nekem.
-Ilyen jót főztem? -Én, pedig az ujjaimmal egy király jelet ábrázoltam és faltam tovább az ételt. Szerintem a konyhások örülni fognak, mert az én tányéromat nem kell annyira elmosni. Egyszer csak kopogtak az ajtón. Gondoltam a portás lesz, és kinyitottam.
De nem a portás volt hanem srác a kórházból. Az arca hasonlított Beckhamhoz a focistához csak fiatalabb verzió. Ezért is neveztem menő srácnak.

-Te mit keresel itt? -kérdeztem, a kórházi sráctól, akinek még a nevét se tudtam.
-Huh kellemes fogadtatás. Anyukádék küldtek.
-Tudják, hogy itt vagyok?
-Igen
-Akkor egy percig sem maradok itt tovább. Mond nekik, hogy nem láttál érted?
-Egy ilyen gyönyörű ruhát nehéz elfelejteni. -mondta, s észrevettem h valóban rajtam maradt a ruha, mert úgy beleszerettem, hogy szinte állandóan az van rajtam.
-Ja ez csak... Csak egy dolog miatt van rajtam.
-Kitalálom. Várod a barátod.
-Arra várhatnék egy évig is. De mennem kell! -jelentettem ki a lehető legfölényesebb hangomon.
-Miért menekülsz?
-Te ezt nem érted. Neked nem kell megjátszanod magad.
-Neked, se ha nem akarod.
-De, mert muszáj! Nem tudhatják meg a titkomat. Még nem.
-Titkodat? Mi az?
-Csak nem gondolod, hogy az orrodra kötöm?
-Képmutató vagy és mindenkit eltaszítasz magadtól. A végén teljesen egyedül fogsz maradni és nem fog veled törődni senki.
-Az az én bajom lesz -mondtam, mintha nem bántott volna meg. De a szívem mélyén sírni tudtam volna. Még egy macskám sincsen, aki megértene, és akkor már megint sírórohamot kaptam. De, a srác nem hagyott ott. Hanem oda nyújtott elém egy zsebkendőt és átölelt.
-Ne ölelgess. -mondtam, de nem engedett el -Hihetetlen egy idegent ölelgetek, és itt bőgök előtte.
-Norbi vagyok nyújtott kezet. Az, akit a szüleid küldtek, hogy segítsek.
-Zoé vagyok, és nincs szükségem segítségre. -mondtam s pakolni akartam tovább, de nem engedett.
-Nem. Most az egyszer nem menekülhetsz el a problémáid elől! -mondta Norbi szemrehányóan. Alig 1 perce tudtam meg a nevét, de azért meghallgattam.
-Beszélj! -fordítottam neki hátat, mert talán lehet h elpirultam, és ezt meg is akartam nézni, szóval igyekeztem a fürdőbe. DE Norbi megállított.
-Most itt maradsz és beszélünk.
-Nem akarok beszélni érted?
-Talán ez anyudéknál beválik de nálam nem.
-Úgyse fogok mondani semmit. Mennyit fizettek neked?
-Mi?
-Anyumék. Tudom, hogy fizettek, különben miért is vállaltad volna el.

-Te jó ég? Hé nyisd már ki a szemed, te TÉVEDÉS világában élsz? Mindenben csak a rosszat látod! Azt se tudod mi a jó!
-De, tudom! -mondtam, s igyekeztem elindulni a fürdő felé, de Norbi nem engedett el.
-Na és mi az? -kérdezte, s ezzel a kérdéssel megfogott. Mióta is nem éreztem, azt hogy melegség tölti el a szívem, hogy boldog vagyok? Kb. mióta az új sulimba mentem.
-Ha ennyire jól tudod, mond meg te. De nem is értem miért beszélek veled. Elmegyek. Engedj el!
-Nem. Addig nem, amíg nem mondod meg mi, az hogy szeretet.
-Na jó. -vettem egy nagy levegőt, és belekezdtem. - A szeretet, egy olyan érzés........... -kezdtem el, de nem tudtam mit is mondhatnék róla, hiszen a szívem olyan üres.
-A szerelemről talán többet tudsz?
-Mi vagy te tanár? ENGEDJ EL! -kiabáltam.
-Jaj ugyan már nem hiszem, el hogy egy ilyen szép lánynak nincsenek érzései. -mondta, mire talán elpirultam MEGINT.
-El lehet felejteni! -mondtam.
-Valóban ezt szeretnéd? Hát akkor… - s elengedte a kezem. Majd megfogta a derekam, és megcsókolt. Éreztem, ahogy a keze lejjebb vándorol a derekamtól, és akkor pofon vágtam. Eléggé fájhatott neki. Láttam a szemén.
-Nem vagyok olyan lány, aki az első pasit akit meglát megcsókol. -mondtam -Tudni akarod mi az a szerelem? A szerelem egy olyan érzés, amit ki nem állhatok. GYŰLÖLÖM mikor a szívem a torkomba, dobog, és a testem szinte irányíthatatlanná válik. Nyugodtan nézhetsz hülyének, és agyalágyultnak, bogarasnak vagy akármi. Engem nem érdekel, a titkom nem tudhatja meg senki!
-Na végre tudsz te ha akarsz. -mondta, mint egy tanár aki megtanította valamire a diákját aki oly hanyag...
-Csak hogy tudd. Ez a csók…. állati béna volt. -mondtam, s tudtam, hogy most a férfiasságát döntöttem porba, és jól megaláztam. Vagy mégsem?
-Láttam rajtad, hogy élvezted, és nem csak azt. Csak ez nem illett a te stílusodhoz. Ahhoz hogy "én vagyok a fekete csaj, aki utál mindenkit." Gondolkozz el ezen! -mondta és elment.
Ez igazi csatának ígérkezik, de azt hiszem jó esélyem, van a győzelemre. HARCRA FEL!