November van, halott-szagú, tél-ízű november, síkosra vasalt lépcsőfokokkal és jeges leheletnyomokkal az úton. Az egyetem folyosója olyan üres, hogy a cipőd kopogása kongásra bírja a kőfalakat.
(Beleszorult a helybe a félhomály.)
A szokottnál korábban indultál, mert zavarni kezdett, hogy a szobatársnőd dolgai szanaszét hevernek a padlón. Így még csak te vagy, meg a fura szemű fiú. Nem tudod, merre néz, nem tudod, miért nézed.
Végül vele szemben ülsz le.
#
A fény gyermekeit egyszerű felismerni. Útjuk mosolyvirágokat rajzol az arcokra, lelkesedésüktől dalolni kezdenek folyosók, kocsmák, termek és aulák.
Akkor kezdődik, mikor magától szaladni kezd kezed a papíron. (Akkor kezdődik, mikor általa megérted, mi is az a ragyogás.)
Mikor arról írsz, hogy követni akarod léptei nyomát. Érinteni akarod lábfejét, térdét, könyökét és kulcscsontját. Darabokra törni az időt, szeletekre szaggatni a tereket, megkötözni, fellökni őt, és vérző fülébe üvölteni: SZERETLEK.
(Április van és egy könnyed-súlyos titkot rejtegetsz.)
#
Folyosónyi dimenziók, előadásnyi idők, leheletnyi hódolók után, májusban mosolyogva ébredsz.
Jól áll neki a takaród.
Annyi mindent kéne mondani most, hogy inkább csak szeretkeztek. Tovább.
#
*
Absztrakt zenéket csinálok.
*
Absztrakt verseket írok.
*
Színházban játszom.
*
Meg fogom nézni a darabot.
*
Tudományfilozófia.
*
Kritikák, vágás, pepecs-munka.
*
Kétbalkezes vagyok.
*
Fél-árva, bánatos.
*
Azt akarom, hogy fájjon.
*
Édes dolog is a fájdalom.
*
Ha tehetném, pilóta lennék.
*
Én meg tengerész.
*
Leszállnék a hajódon.
*
Megosztanám veled a kabinomat.
#
Június van és csak egy-egy napot tanultok a vizsgáitokra.
Néha arra gondolsz, hol volt eddig, ha nem melletted. És ő szívesen mesél neked arról, mennyit kapott, mennyit adott, ki bántotta és mikor. Átöleled, megnyugtatod.
Vannak ezek a kis hullámok a hátán. Jó tengerészhez híven szereted megfürdetni bennük az ujjaidat.
#
*
Vedd le a cipődet – kéred.
*
Miért?
*
Én is leveszem az enyémet. Sétáljunk. (Mert tudnod kell, hogy milyen nehéz lesz velem.)
*
Rendben. Mehetünk, kedves, add a kezed. (Mindent tudok rólad, azt is, amit talán nem kéne.)
*
Nem fáj? (Ugye érzed, milyen nehéz velem?)
*
Cseppet sem. (Semmi sem lehetetlen.)
Augusztus van, nyár-ízű, születés-szagú augusztus, színes homokszemektől csikorgó lépcsőfokokkal és szél-borzolta fákkal az úton. A falak pedig elfelejtenek kongani körülöttetek.
(szeretlek)
