Kicsöngettek az utolsó óráról és már csak ketten voltak az osztályteremben. A lány figyelte ahogy a fiú lassan pakolja be a tankönyveit a táskájába.

– Jácint! – szólította meg a fiút, Mirella. – Már régóta ismerjük egymást. Szeretném tudni, mit érzel irántam. De őszintén!

A fiú becsukta a táskáját, majd visszaült a székére. Lassan hátradőlt és a plafonra meredt.

– Hahó! – hajolt fölé a lány. – Hallod amit mondok?

Jácint belenézett a lány barna szemeibe.

– Hallom – felelte.
– És? Mit érzel?
– Fogalmam sincs – érkezett a válasz. Mirella döbbenten felegyenesedett.
– F-fogalmad sincs? Mi az, hogy fogalmad sincs?!

A fiú ásított egyet és felállt. Fogta a táskáját, végül kifelé indult.

– Majd kérdezz rá holnap – mondta.
– De hisz, holnap van az utolsó tanítási nap! Hé, most meg hová mész?!
– Haza.
– Nem akarsz előtte elkísérni? – kérdezte a lány.
– Az utca túloldalán laksz – közölte fáradtan Jácint és elsétált.
– Hogy te mennyire érzéketlen vagy! – kiáltotta utána dühösen Mirella.

Másnap a lány egész tanítási idő alatt, nem szólt Jácinthoz. Amikor véletlenül találkozott a tekintetük, Mirella sértődötten elfordult.

Tanítás után úgy tűnt, mintha sohasem akarna kiürülni az osztályterem. Mirella a padján könyökölve figyelte, a barátaival beszélgető Jácintot. Türelmesen várt...

Végül a fiú elköszönt barátaitól, fogta a táskáját és hátrasétált az utolsó padban ülő lányhoz. Egy darabig csak állt mellette némán, arra várva, hogy a barátai távolabb kerüljenek a teremtől.

Mirella a szótlan fiútól csak még idegesebb lett. Kifelé indult, de megbotlott a cipőfűzőjében és hasra esett. Fellibbenő szoknyája alól pedig, kivillant rózsaszínű bugyija. A lány zavartan felsikoltott és kivörösödött arccal takargatni kezdte magát. Jácint udvariasan elfordította a fejét.

– Miért akartad, hogy ma is rákérdezzek? – szólalt meg a lány kisebb hallgatás után. Mirella lehajtotta a fejét és a szoknyáját gyűrögette. Még mindig a földön ült.
– Gondolkodtam.
– Na és, mire jutottál? – nézett fel rá.
– Nem vagyok sem író, sem költő. Úgyhogy, nem vagyok túl jó az érzelmek megfogalmazásában sem – válaszolta, majd kezét nyújtotta a lány felé, hogy felsegítse. – Gyere, hazakísérlek. Persze, az már csak rajtad áll, hogy behívsz-e vagy sem.