1., Nőideál
Freud egy fasz.
Platonnak meg az anyja picsáját.
Az jó, ha az embernek van (legalább egy) nőideálja.
Ha például jön szembe egy nő és rám mosolyog, nem jövök zavarba: csak hozzámérem az ideálomhoz, és már tudom is, mit kell tennem.
Természetesen az ilyen mérések okozhatnak némi problémát.
Például ha az illető nem hagyja magát méregetni.
Olyankor esetleg megkérhetem, hogy odaálljon az ideálom mellé. És ha elég közel áll az ideálisomhoz, akkor visszamosolyoghatok. Meghívhatom egy kávéra, érdeklődhetek a munkája felől, és dugás után nem kell szivinek szólítanom (azon egyszerű okból kifolyólag, hogy az ideális nőket mindig Anitának hívják (vagy Ritának, ez a B. verzió)
Ha az illető nő nem áll elég közel a nőideálomhoz, akkor meg egyszerűen meghívom egy kávéra, érdeklődöm a munkája felől és dugás után szivinek szólítom.
2., Nőideál v2.0, avagy a dinamikus ideál
Azért is jó, ha az embernek van nőideálja, mert messzebb lát a randi-dugás-majdhívlak horizontnál.
Például előre lehet tudni, hogy az aktuális Anitával (Ritával) lesz-e második randi.
Ami azért fontos kérdés, mert ha eleve csak egy randira kalibráltuk be a nem-annyira-ideális partnert, akkor lehetünk ágybavitelileg rámenősebbek. Nem lesz második alkalom, nincs mit vesztenünk.
Ha viszont ideál felé közelítő nővel akadunk össze, tudhatjuk: nem kell siettetnünk a dolgot.
Egy röptében kúrásnál mennyivel többet nyújt az ideális ideig tartó ún. együttjárás (már hogy darabra is), amikor ideális esetben még minden nap kívánjuk (már hogy a nőt).
De természetesen minőségileg is sokkal többet ki lehet hozni egy ideális nővel folytatott kapcsolatból. Rengeteg még nem próbált helyszín, pozitúra, mind-mind megannyi lehetőség kapcsolatunk idealizálására.
Az ideális idő elteltével - ez néhány héttől akár néhány évtizedig terjedhet - nőideálunk a tapasztalataink hatására módosul, átalakul, így eddigi ideális nőnk már nem fog megfelelni az új, módosult, v2.0-ás nőideálunknak. Ideális esetben ilyenkor nem kell ex-ideálunkat kirúgnunk, hiszen nőideálunk azt is tudja, mikor kell lelépnie.
Így megújult nőideállal fejünkben méregethetjük az újabb nőket.
Nőideálunk ideális férfiideálja, avagy a konklúzió.
Az ideálunkhoz épp elég közel álló nő férfiideáljától épp elég távol lenni meglehetősen rossz ómen.
Ideális esetben nőideálunk férfiideálja mi magunk vagyunk.
És ebből következik a végső konklúzió, ideális nőideálunk teljesen lecsupaszított, bár némileg opportunista meghatározása:
Az a nő nevezhető ideális nőideálunknak, akinek férfiideáljától való eltérésünk még (a nő) tűréshatárán belülre esik.
