- Anyjuk! Inget!
Ilyenkor dobott el mindent és ment parázsért. No, a sajtárt azért szépen tette le, ki ne löttyenjen a tej. A friss parázzsal teli vasalót azután meglóbálta, had izzon a parázs, közben nézte az ura hátát. Mindig azt a nagy erős hátát látta ilyenkor, felnyírt vörös tarkóját, ahogy a tükör előtt fente a borotvát. Friss inghez frissen borotválkozott mindig, akár tűzoltóbálba ment, akár templomba, akár valamelyik kurvájához. Tűzoltóbál évente kétszer volt, templomba' se fordult elő sokkal többször. Leggyakrabban hát ez utóbbi oka volt a borotválkozásnak, frissen vasalt ingnek. Tudta ezt az egész falu, tudta persze ő is. Annál simábbra vasalta a makulátlanul tisztára mosott inget. Nem viselte volna el azt a szégyent, hogy gyűrött, foltos ingben lássa bárki is az urát kilépni az ajtón. Amikor majd hajnalban tántorog hazafelé, úgysem látja senki bortól, sártól, hányástól, ki tudja még mitől mocskosan.

- Anyjuk! Inget! - Este hét felé járt, hajnal óta talpon volt, most fogott volna hozzá a vacsorához. Azt az ura mindig megvárta. Szerette a főztjét, azt mondta, úgy főz, akár az anyja. Az anyósa sehogy se főzött, urizáló asszonyság volt, cselédet, szakácsnőt tartott, bele is rokkant szegény apósa, őt is neki kellett ápolnia éveken át. Akkor tanulta el az erdélyből való szakácsnőtől ura kedvenc ételeit.
- Hát a vacsora? Nem várja meg kend? Kedvence lesz, tárkonyos csirke kacsatöpörtyűs puliszkával. - Ne feleseljen nekem! Inget, ne mondjam még egyszer!
Nem jutott eszébe, hogy aznap lesz a tűzoltóbál, olyankor az ura nem vacsorázott otthon. Evésben-ivásban állnia kellett a strapát.
A pofont nem bánta, meg is szokta már, no meg az ereje sem volt már a rég - érezte ezt az ura is, ezért fogta az asztalról a jó zsíros töpörtyűvel teli tálkát, és csak úgy vaktában elhajította.
Repült a tál, repült szanaszét a sok töpörtyű is - jó estéje lesz a kutyának, gondolta. Hanem aztán látta, hogy a zsíros darabok egy része a stócban álló ingek felé hullik...

- Inget!
Fogta a vasalót, lóbálta, lóbálta, izzott a parázs, csak lóbálta tovább... Nem volt mit vasalnia, folt esett a mosott ingekre. Nézte az urát, nézte a nagy hátát, ahogy mindig, nézte, ahogy feni a borotvát, nézte a foltokat az ingeken, közben lóbálta egyre a vasalót... Mikor az befejezte a borotválkozást, megfordult, nyúlt a tiszta, vasalt ingért. A vasalóban a parázs lángra kapott, úgy lóbálta, olyan lendülettel, hogy alig bírta már tartani... azután el is engedte.

Ahogy homlokon találta urát, és ahogy az csuklott össze az ütéstől, úgy rogyott le hang nélkül ő is. Szinte egyszerre értek a földre. A parázs belekapott a véres fejbe, lángra kapott az ingeken. Ekkor felállt, hamar eloltotta a kelő tüzeket. A halom alján a legalsó inget valami vakszerencse megóvta zsírtól, parázstól, tűztől. Fogta a véres vasalót, ahogy lóbálni kezdte, érezte a pörkölődő vér szagát. Ki kell még vasalnia ezt az utolsó inget - szégyenben is maradna, ha az urát gyűrött ingben temetnék el.