2007 nyara. A lány, nevezzük Timinek, közel van párjával való találkozásának egy éves évfordulójához. Mindketten főiskolai hallhatók ugyanabban az intézményben, közös albérletet tartanak fent. Timi elsőéves, a fiú abban az évben végezne, ha látogatná az óráit. A lány külső adottságai vonzóak, érdeklődési köre tág, viszont nem ismerkedik egykönnyen, idegenek közt nem képes elengedni magát. Szereti az irodalmat, a sportot, szeret a jövőbe révedni, elképzelni későbbi életét, és persze imádja szerelmét. Tamás mackós testalkatú, afféle poén-gyáros szerepben tetszeleg, akit a tömeg, az ismerkedés vonz, ha teheti, minden szabadidejét a haverokkal tölti, minden buliban meg kell jelennie, szóval a jelennek él és állítása szerint szereti Timit. És a lány hisz neki, pedig ha tudná, milyen sűrűn szeret mást is rajta kívül.

Aztán egy várva várt vasárnap délután visszaérkezvén a nagyvárosba, Timi az albérletet üresen találja. Értetlenül ült le az ágy szélére, és könny szökött a szemébe. Az asztalon egy levél, a következő sorokkal Tamástól:

„Szia! Ne haragudj, hogy meghoztam ezt a döntést! Majd, ha kicsit lehiggadtál, meg beszélhetjük, hogy miért mentem el!

Tamás”

A lány csak állt a sorokat bámulva, és egyfolytában kattogott az agya a lehetséges okok után kutatva. A miértet ezer újabb miért követte. Aznap este egy hunyásnyit nem aludt, szemét nem bírta becsukni az egymás után kicsorduló könnyek sós zuhataga miatt. Másnap feldagadt szemmel, kialvatlanul, szinte félholtként támolygott be a főiskola folyosójára. Évi, a félév alatt felkarolt barátnő rögtön észrevette, hogy valami komoly dolog történt vele.

De másnap Timi már nem jelent meg az előadók előtt. Évi aggódott érte, a mobilján sem volt elérhető. Rossz érzése támadt, így óra helyett barátnője albérlete felé vette lépteit. Timi a közelben lakott, így néhány perc múlva már a lépcsőházban kapaszkodott felfelé a lépcsőkön, a harmadik emeletre. Bekopogott az ajtón. Semmi. Eszébe jutott a pótkulcs, melyet azért tartottak a villanyóra-szekrénybe, ha Tamás egy átbulizott éjszaka után nem találta a sajátját. Ebben a helyzetben Évi jogosultnak érezte magát a kulcs használatára. Pár pillanat múlva már az előszobában állt. Túl nagy volt a csend, szinte már síri. Úgy tűnt, Timi mélyen alszik. De a szőnyegen üres gyógyszeres dobozok hevertek szanaszét, és ott volt a széthullott mobiltelefonja is. Közelebb lépett, a lány ajka és bőre elkékült, elszürkült, nagyon lassan lélegzett. Évi rögtön a telefonja után nyúlt, miközben próbálta ébreszteni Timit. Alig reagált, csak halkan felnyögött…

… a kórházban Timi szinte átaludta a napot, és amikor ébren volt, mintha nem is ott lenne. Néhány nap múlva kiengedték, és Évi úgy döntött, nem hagyhatja magára, így odaköltözött hozzá a lakásba. És hiába ellenkezett Timi, mint utóbb kiderült, igenis volt rá gyógyító hatással, hogy nem kellett egyedül lennie azokban a szobákban, amelyek a Tamással való kapcsolatára emlékeztették. Másrészről Évi jelenléte nem ösztönözte arra, hogy a múlton rágódjon, ha fel is hozódott ez a téma, Évi jó terapeuta módjára végighallgatta Timit, így ő szó szerint kibeszélhette magából a fájdalmát

Azóta 2009-et írunk. Timi köszöni, nagyon jól van. Már másképp látja az akkori eseményeket, újra kiegyensúlyozott, és újra rátalált a szerelem. Tamásról pedig, azóta, hogy kilépett az albérlet és Timi életéből, semmi hír. Ő a múlté.

Érdemes volt Timinek kockára tenni az életét olyas valakiért, aki nem is szerette őt igazán? Jobb lett volna, ha nem ismeri meg mostani kedvesét, aki valóban szereti őt? A végére érve mindenki levonhatja a tanulságot. És ami a jelenlegi kapcsolatát illeti, az már egy másik történet.