Nem lehet –mondta Zalai. Te is tudod, hogy nem. Megbeszéltük előre, igaz? Százszor is átbeszéltük, megrágtuk, ugye?
De igen, lehetne -mondta Alma-, lehetne, csak nem merjük megtenni. Te nem mered megtenni, mert én megtenném.
A lány barátnőjének lakásán feküdtek a széles franciaágyon. Zalai keze még mindig meglepő gyengédséggel simogatta a lányt, pedig az esze már nem ott járt, hanem valahol máshol. Jók voltak ezek a lopott órák. Nagyon, nagyon jók voltak, mégis elviselhetetlen terhet róttak Zalaira. Szerette ezt a lányt, talán jobban szerette, mint ahogy akár magának is be merte volna vallani. Olyanok voltak neki ezek a ritka együttlétek, mint a sivatagi vándornak az oázisok. Egyik randevútól a másikig élt. A többi napok, hetek, néha hónapok csak úgy elszaladtak mellette, ezek a találkák jelentették számára az életet.
Zalai a fővárosban élt, munkája is odakötötte. Három apró gyereke, felesége várta otthon. Sokévi kemény munkája eredményeként tűrhető lakásban laktak, de a kölcsön részletei jelentős darabot haraptak ki a fizetéséből. Almával valami bulin találkozott, ahova ki tudja hogyan keveredett, aztán maga sem emlékszik pontosan hogyan, de összejöttek. Úgy emlékezett, hogy a lány már a kezdet kezdetén szokatlan érdeklődést tanúsított iránta, és ő nem sokáig tudott ellenállni a belőle áradó nyílt csodálatnak, ami neki szólt. Tulajdonképpen nem is tudta igazán felfogni a lány leplezetlen rajongását az ő ormótlan teste, esetlen dumája, tehetetlenkedő természete iránt, egyszerűen csak elfogadta a helyzetet. Azóta –ha csak tehette-, Nagykanizsa felé vette az irányt valamiféle ürüggyel. Tehette, hiszen egy mezőgazdasági termékekkel foglalkozó cég kereskedelmi vezetőjeként dolgozott, s feladatai közé tartozott a vidéki kuncsaftok kezelgetése. A cégnél kissé csodálkoztak ugyan a főnökei, hogy miért kapnak a Kanizsai ügyfelek ilyen kiemelt figyelmet, de mivel az eredmények nem voltak rosszak, nem firtatták komolyan a dolgot.
És Zalai ment. Ment télen, ment nyáron, ment, ha csak tudott az ő szeretőjéhez. Így gondolt rá, mint szeretőjére, pedig érezte, hogy ez sajnos több annál. Már az első alkalommal megegyeztek, hogy ez nem lehet több szexuális viszonynál. Almának is családja volt, Zalai pedig semmiképpen nem hagyta volna ott a családját, mivel gyermekeit rajongásig szerette, és tulajdonképpen a feleségét is szerette még.
Furcsa volt ez is. Öt éve volt házas, és amikor megnősült, igazi szerelemmel szerette a feleségét. Nem tudta, hol siklottak félre a dolgok, de az asszony lassan igazi házisárkánnyá képezte ki magát. Ki érti a nőket, mit miért tesznek? Pedig mindenben a kedvében járt az asszonynak! Türelemmel nevelte a srácokat, részt vállalt a házimunkából, mégpedig tekintélyeset. Talán csak a pénz volt kicsit kevés, amit hónapról hónapra elő tudott teremteni, de tény, hogy a felesége szinte mindig elégedetlen volt vele. Az utóbbi időben már házaséletet se nagyon éltek. Zalai minden esetre úgy gondolta, a feleségével sem babrálhat ki. Egyszerűen nem lehetett megtennie.
Csak ne lett volna ennyire csábító a gondolat, hogy fogja ezt a lányt, akinek kék szemeiből csak úgy sugárzik felé a rajongás, és huss, eltűnnek a fenébe, és szeretni fogják egymást halálig!
-Nem lehet. –mondta újra. Amit mondtam, megmondtam. Egyszerűen nem tehetem meg.
-Kár -mondta Alma-, de hát tudtuk előre. Örüljünk ennek a néhány szép pillanatnak, ami megadatik nekünk néha!
Zalai hálásan simogatta meg a lány kezét. Ismét nyert egy kis haladékot. Aztán készülődni kellett, lassan ideje volt hazaindulnia a fővárosba. Vissza a sivár irodába, vissza a metsző hangú feleség mellé. A ház előtt még futó csókot váltottak, igazából csak puszit, megvárta míg a lány kis, kék Peugeot-ja befordul a sarkon, aztán rágyújtott egy cigire, beült a furgon volánja mögé, és indított.

Ki tudja mi a rossebet csinálhatott– mondta fiatal társának a helyszínelést vezető rendőr hadnagy. Talán elaludt, talán piás volt, bár a szagát nem éreztem. Látszólag nem zavarhatta semmi. Az út tiszta, száraz, a látási viszonyok jók. Hogy mehetett neki mégis, fékezés nélkül annak a vastag törzsű fának ez a pesti hülye, alig néhány kilométer megtétele után? Lehet, hogy sose tudjuk meg. Csak a kollégát nem irigylem, aki a családot értesíti majd. Ki tudja, hányan maradtak utána.
Rosszkedvűen elpöckölte a csikket, aztán visszaült a Skodába. Hűvösödött már az este.