Szeretném, ha ma velem maradna. Vágyom a közelségére, de a büszkeségem erősebb. Ostoba büszkeség, miért nem rohanok egyenesen a karjaiba, és miért várom, hogy udvaroljon, hogy az a lány legyek, akiért érdemes élni? Ostobaság. Hiszen láttam a tekintetét, ahogy rám nézett. Az már maga volt egy ígéret. Mit gondolok? Hisz mindenki képes ilyen tekintetre, küzdenie kell értem, hiszen én nem vagyok akármilyen lány. Én vagyok az a lány! Nem jön el, más programja van. Végülis miért ne lehetne más programja? Hiszen alig ismer, miért akarom, hogy én legyek a legfontosabb? Túl romantikus vagyok, de ez az élet és nem egy film. A valóság sokkal ridegebb ennél. De én mégis hiszem, hogy valakinek én leszek az a lány! Elegem van, akkor menjen máshová, miért nem az a leghőbb vágya, hogy velem legyen, ha már egyszer végre megtalált? Ostoba egoizmus és hiú büszkeség! Emlékezz hogyan nézett, és mennyire izgultál, amikor találkoztatok. Ritkán érzel ilyet, megijedtél. Állítólag ő is ezt érezte. Naivitás, szeretnivaló tulajdonság! Ha már az elején nem akar velem lenni, akkor mi lesz később? Ki ő nekem? Nem tudom megfejteni. Olyan akár egy katonatiszt, vagy egy forradalmár. Elégedetlen a világgal, sértett. Szeretnék mellette lenni, és megnyugtatni a szívét, de nem tehetem. Miért nem? Mert küzdenie kell értem. Szeretnie kell bármi áron. Valóban? Mire föl ez a keménység? Elvégre gyenge nő akarok lenni, egy férfi mellett. Igen, de egy olyan mellett, aki azt érzi, amit én. Honnan tudhatom, hogy nem ugyanazt érzi, mint én? És ha csak elvárások nélkül szeretném, és nem lennének kötelékek? Mindig is ilyen kapcsolatra vágytam, csak sosem volt erőm megvalósítani. Emberi gyengeség, féltékenység, uralkodási vágy, büszkeség, démonok! Miért védem? Velem van? Máshol van. Döntöttem és viselem a döntésem következményeit. Micsoda ostobaság!