Hatalmas villám fut át az égen, rózsaszínben és fehérben cikázva, majd pár másodperc múlva félelmetes dörgés követi. Egy lány sikolya hallatszik ki az erdő szélén omladozó kastély falai közül. Emma a héten kezdett itt dolgozni, mint gyerekfelvigyázó, és habár üres a kastély, neki itt kell lennie. Remegő tagokkal kuporodik össze a földön, a szekrények alá bújva, lábait maga alá hajtogatja, fejét térdeire fekteti, karjaival pedig elfedi magát. Halk cipőkoppanások jelzik, hogy a kert felől valaki jön. A kapu kinyílik, és egy magas fiú lép be rajta.- Emma, jól vagy? Te sikítottál?- kotorászik a recepciós pultnál, és alatta, de nem látja a lányt sehol.- Emma?

-Itt vagyok! A gyereksaroknál!- suttogja elhaló hangon. Újabb menydörgés rázza meg a kastélyt, néhol még a falakon lógó régi festmények is meginognak. A fiú odasétál, majd négykézlábra ereszkedik a lány mellé. Csendesen nézi a reszkető vállakat, az ijedten ficánkoló festett vörös hajtincseket, és az apró kezecskéket, mik fedezékként szolgálnak.

-Jól vagy?- a lány csak megrázza fejét, nem mer felnézni. Fél a villámoktól. Ahányszor csak rájuk néz, halálfélelem fogja el. Attól tart, eltalálja egy, és az a fájdalom amit akkor érez majd, elmondhatatlanul szörnyű lesz, ráadásul meg is hal. Ezt persze sosem mondta még el senkinek, csak kinevetnék. Ágoston közelebb kúszik hozzá, és habár fejét nem egyszer be is veri a fölöttük húzódó szekrénysor aljába, nem hátrál vissza.- Segíthetek?- a lány megint megrázza fejét. Újabb villanás, majd dörgés. Emma még jobban összekuporodik, Ágoston már nem bír tovább semmit sem téve várakozni. Megragadja a lány vállát, és magához húzza.- Ha félsz, miért nem szólsz, buta?- óvatosan a lány álla alá nyúl, és kiemeli annak arcát eddigi rejtekéből. A finom, selymes bőrön cseppnyi könnyek szöknek le, majd áradattá dúzzadnak.

- Félek! Nagyon félek! Maradj mellettem!- kiáltja Emma. Szépséges, zöld szemei homályosan csillognak. Fejét Ágoston széles mellkasába túrja. Csak egy kedves mosoly a válasz segélykérésére, de az épp elég neki. Odakint a vihar lassan elhalkulni látszik, de ők maradnak így.

Se csók, se szavak, se udvarlás, de ez is szerelem. Kedves, csendes, odaadó szerelem…