Ülünk a padon.

Ülünk, és csak mi ketten vagyunk. Ő kicsit hátradőlve néz előre a rózsákra, én meg két kezemmel a deszkára támaszkodva kicsit előredőlve nézem őt. Haján vidáman csillognak vissza rám a napsugarak, de szeme csak a vörös virágokra szegeződik. Egy pillanatra én is a vérvörös kelyhekre nézek, és ahogy szemlélem egyenként a virágokat egy pillantást érzek az arcomon. Nem kellemetlen, sőt, inkább melenget és hívogat. Visszafordulok felé, továbbra is a padra támaszkodva. Két-két szemünk egy röpke pillanatra összeolvad, akárha a gomb átbújik a gomblyukon. Magamban érzem meleg, barna szemeinek nézését, de mosolya most bujdokol. Az enyém is. A szerelem komoly téma.

A pillanatnak vége szakad. Kigombolódtunk egymásból, mint ahogy a galambok szétrebbenek, ha egy kavics repül közéjük.

Ülünk a padon, és együtt nézzük a szirmokat…