Az alábbiakban egy igaz történetet mesélek el.

Lassan több, mint egy éve kezdődött.

Hatodik osztály végén összefutottam egy fiúval a suliban. Már akkor megfogott a mosolya, zöld szemei, s barna kócos haja.

Aztán telt az idő, s nem láttam, -pedig a suli nem olyan nagy, hogy akárki elrejtőzzön-ennek következtében sikerült elfelejtenem. Nyár végére erre nem is emlékeztem.

Szeptemberben, mielőtt kezdődött a hetedik osztály, átvillant az agyamon, hogy mi lenne ha jönne egy új osztálytársunk, akivel jó barátságot kötnénk.

Erre a kis ábrándra azért volt szükségem, mert az osztályban mindenkinek meg volt az elválaszthatatlan barátja, csak nekem nem, s az elkeseredett ember álmokba menekül.

Visszatérve az új osztálytárshoz: elég részletesen kitaláltam.

A neve Daniel volt, szeme zöld, haja fekete, és kócos.Mellesleg Harry Potter-ről mintáztam. Az álmaimban a legjobb barátok lettünk, végül pedig összejöttünk.

Eddig tartott az álom szépsége.

Aztán, mikor már jól benne voltunk a hetedik osztályban, az egyik tesi órán újra láttam Őt, aki rég elveszett az emlékezetemben.

Mint a villámcsapás, úgy ért a látványa. Akkor még olyan voltam, mint a többi lány, nem bírtam magamban tartani, így megtudta az egyik osztálytársam, aki teljesen véletlenül tudta a fiú weboldalának a címét. Tehát volt valami, amiből többet tudhattam meg róla.

Az oldalon fent volt a messenger ID-ja, nem sokat haboztam, felvettem. Rögtön el is fogadott, s dumálni kezdtünk, majd nagy meglepetésemre felismert.

Így dumálgattunk pár héten keresztül, de csak a neten, a suliban meg néhanapján, amikor találkoztunk köszönt. Majd egyszer az exbarátnője üzent nekem, hogy kopjak le a pasijáról.

Ezen kiakadtam. Aztán a fiú sem nagyon válaszolgatott a neten, nekem meg egyre jobban tetszett.

Már a suliban az osztálytársai kezdtek pletykálni rólam, s ez tőle szivárgott ki.

Egyszer mondta valaki, hogy hasonlít Harry Potter-re, ekkor belém hasított a kép: az új osztálytárs és én dumálgattunk.

Majd láttam a vizsgák után az eredményhirdető lapon a fiú teljes nevét, s a második neve Daniel volt.

Ekkor kiélesedtek az összefüggések: az álombeli osztálytársnak is Daniel a neve, s neki is; mindketten hasonlítanak Harry Potter-re; s mindkettővel barátok voltunk egy ideig, csak a barátság vége különbözött.

Egy ideig azt hittem, hogy az álom vonzotta be (tudjátok: a pozitív gondolkodás, a vonzás törvénye…), majd eszembe jutott, hogy a valós Daniellel korábban találkoztam, mint hogy kitaláltam az új osztálytársat.

Minden bizonnyal az egész a tudatalattim műve volt.

A valós Daniel azóta elvégezte a nyolcadik osztályt, s a város legerősebb sulijában fog tovább tanulni, én meg valószínűleg nem láthatom soha többé.

Még mégsem ismertük egymást, máris búcsút intettünk.

Daniel óta megfogadtam, hogy többé nem futok egy fiú után sem, mert neki más kellet.

Sajnos a hímneműeknek mindig az kell, amit szinte lehetetlen megszerezni.